Mi oldja fel a sebesség korlátozás meg egyéb táblákat ?
┌─ 𝐌𝐢 𝐨𝐥𝐝𝐣𝐚 𝐟𝐞𝐥 𝐚 𝐬𝐞𝐛𝐞𝐬𝐬é𝐠 𝐤𝐨𝐫𝐥á𝐭𝐨𝐳á𝐬 𝐭á𝐛𝐥á𝐭?
A KRESZ: „1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól” hatályos szövegében fel van sorolva: [jelzőtábla hatálya a táblánál kezdődik és a következő útkereszteződés kezdetéig tart, kivéve, ha a jelzőtábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla ennél rövidebb távolságot jelöl meg, vagy a „Sebességkorlátozás vége” jelzőtábla, illetve „Mozgó járművekre vonatkozó tilalmak vége” jelzőtábla a tilalmat előbb feloldja.] ← 14. § (6) bekezdés.
De, az útkereszteződés nem mindig oldja fel: [ha a „Sebességkorlátozás” jelzőtáblát a „Lakott terület kezdete” jelzőtáblával együtt helyezték el, a sebességkorlátozás hatálya a teljes lakott területre kiterjed.] ← 14. § (8) bekezdés.
Az útkereszteződés fogalma is meg van állapítva: [Útkereszteződés: két vagy több útnak azonos szintben való kereszteződése, egymásba torkollása, illetőleg elágazása.] ← 1. számú függelék, I. Az úttal kapcsolatos fogalmak k) pont.
↑ Itt egy újabb fogalom szerepel, az út. [Út: a gyalogosok és a közúti járművek közlekedésére szolgáló közterület (közút), illetőleg magánterület (közforgalom elől el nem zárt magánút).] ← 1. számú függelék, I. Az úttal kapcsolatos fogalmak a) pont.
Az útkereszteződés fogalmában útról van szó, az út meghatározása pedig nem szűkíti az utakat szilárd burkolatú utakra; és a közutakon kívül a közforgalom elől el nem zárt magánutak is számítanak az útkereszteződéseknél, mint, utak.
Ha már szóba került a földút: [Földút: jármű közlekedésre szabadon tartott, eredeti termett talajú vagy ahhoz hasonló anyagú (pl. zúzottkő, kavics, murva, kohósalak stb.) út, amelyen legfeljebb talajszerkezetet javító beavatkozás történt, ideértve azon földutat is, amely a szilárd burkolatú úthoz való csatlakozás, illetve a vasúti átjáró előtt legfeljebb 50 méter hosszban szilárd burkolattal rendelkezik.] ← 1. számú függelék, I. Az úttal kapcsolatos fogalmak sz) pont. ─┘
┌─ 𝐌𝐢 𝐨𝐥𝐝𝐣𝐚 𝐟𝐞𝐥 𝐚𝐳 𝐞𝐠𝐲é𝐛 𝐭á𝐛𝐥á𝐤𝐚𝐭?
Ez sokféle táblát foglal magába; eltérő feloldások vannak.
A KRESZ hatályos szövege itt olvasható el: [link]
A jelzőtáblák a 10. §-al kezdődnek és a 18. § a befejező. Közben fejezetcímek csoportosítják őket: Útvonaltípust jelző táblák, Az elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák, Utasítást adó jelzőtáblák, A járművek forgalmára vonatkozó tilalmi jelzőtáblák, Megállási és várakozási tilalmat jelző táblák stb.
A táblát, amire kíváncsi vagy, kikeresheted; feloldás leginkább A járművek forgalmára vonatkozó tilalmi jelzőtáblák, valamint Megállási és várakozási tilalmat jelző táblák esetén jöhetnek szóba.
Egy-egy fejezetben általában ábrákkal felsorolják a táblákat, a jelentésüket, majd a fejezet végén vannak a hatályaik módosításai. Például, a „Sebességkorlátozás” jelzőtábla a „A járművek forgalmára vonatkozó tilalmi jelzőtáblák” fejezetben van a 14. § (1) d) pontjában.
Az (1) bekezdés hosszan sorolja és mutatja a fejezetcímhez tartozó táblákat, aztán utána, (2)-(15) bekezdésekben vannak a különböző kivételek, hozzátételek, módosítások. Például, a (6) bekezdés tartalmazza, hogy „Az (1) bekezdés c)-g) pontjában említett jelzőtábla hatálya a táblánál kezdődik és a következő útkereszteződés kezdetéig tart, kivéve, ha a jelzőtábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla ennél rövidebb távolságot jelöl meg, vagy a (7) bekezdésben említett jelzőtábla a tilalmat előbb feloldja.” Mivel a „Sebességkorlátozás” jelzőtábla az (1) d) pontban van, beleesik a c)-g) ponttartományba, vagyis rá is vonatkozik, hogy „hatálya a táblánál kezdődik és a …”.
Így, megnézheted az egyéb táblák feloldásait, amelyekre kíváncsi vagy. ─┘
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!