Melyik a kedvenc, Pest megyén keresztülhaladó főútvonalad?
#11 vagyok
Kiegészítem a többiről szóló véleményemmel, mert bár nem jártam minden egyes kilométeren, legalább ismerem a felsorolt útvonalakat.
1 - alapvetően nem szeretek autópályával kiváltott főútvonalon közlekedni, mert rengeteg települést érintenek, illetve az útminőséget is szeretik elhanyagolni. Bár a burkolat itt sem a legjobb, cserébe legalább Budaörs és Tata között nem kell városnéző túrát tartani.
2 - a Budapest és Vác közötti szakaszára érvényes az, amit már említettem, lényegében egy hosszú városnézés az egész. Utána, ahogy 11-es válaszomban kifejtettem, kellemes, szerpentines, kanyargós szakasz következik, ezt leküzdve pedig olyan, mint bármelyik dombos területen haladó főútvonal.
3 - különösebb érzelmeim nincsenek vele kapcsolatban, tökéletesen igaz rá a városnéző főút fogalma, rengeteg nagyobb városon (Gödöllő, Hatvan, Gyöngyös, Miskolc) halad keresztül. Gyöngyös és Miskolc között egész jól lehet haladni.
4 - az M4-es autóút kiépülésével nagyot változott a Pest megyei kép, a településeket átszelő nyomvonal pedig azon felül, hogy több települést is érint, tragikus állapotban van. Borzalom.
5 - egy elfogadható állapotban lévő, tipikusan sík útvonal, semmi különös. Nyári időszakban az Alsónémedi környékén az utat szegező két fasor nagyon szép, ezt leszámítva nem tartalmaz különösebb érdekességeket, a két 100 ezer fő feletti város (Kecskemét, Szeged) pedig különösen megnehezíti a mindennapos közlekedést rajta. Persze ott az M5-ös, de az megint más téma.
6 - ezt az útvonalat kifejezetten kedvelem, már amennyire ismerem. Az út kellemesen jó állapotban van, a forgalom pedig elviselhető az M6-osnak köszönhetően. Szekszárd alatt különösen hangulatossá teszi a hegyvidéki szakasz.
7 - ha nevezetességeket keresünk, akkor ott a Velencei-tó, a Balaton, sőt, Nagykanizsa is. Ettől függetlenül hosszabb távú közlekedésre nem ajánlott, rendkívül sok települést érint, különösen a Velencei-tó és a Balaton mentén.
10 - tipikus elővárosi főútvonal, hatalmas forgalommal és óriási dugókkal. Pest megyét elhagyva kicsit megváltozik a jellege, több települést is érint. Nincs róla különösebb véleményem, nem áll különösebben közel hozzám.
11 - Visegrád, a Dunakanyar és a Bazilika széppé teszik, ami a tájat illeti. Közlekedési szempontból viszont nagyon hosszú, mire elhagyod Tahitótfalut, ameddig egybefüggően 15 kilométeres lakott terület van.
12 - a Duna mentén halad, szerintem kifejezetten szép és hangulatos. Közlekedési szempontból nem használom túl gyakran, erről nem tudok mit mesélni.
31 - a 10-eshez hasonlóan egy rendkívül túlterhelt, csúcsidőben használhatatlan főút. A táj nem rejteget sok különlegességet, habár a Tápióság kölcsönöz némi hangulatot neki. Közlekedési szempontból lassú, a nyomvonala miatt pedig könnyen be tudsz ragadni egy lassabb jármű mögé
51 - tragédia. De tényleg. A teljes Pest megyei szakaszát használom szinte napi szinten. A forgalom kiemelkedően magas, az útminőség többnyire kritikán aluli, a kanyarodósávok hiányoznak. Cserébe legalább kevés települést érint. Előzni nehéz, de nem lehetetlen.
102 - nem sokszor használtam, a nagy szintkülönbség miatt pedig közlekedési szempontból nem lehet kellemes, bár a táj nem rossz
311 - a minősége tragikus, egyébként még nem közlekedtem rajta
405 - az M4 megépülésével jelentőségét elvesztette, korábban hatalmas forgalmat bonyolított le. Az útminőség az évek alatt nagyon leromlott, előtte viszont szerettem a 100-as táblák és a vadvédő kerítés miatt.
441 - nem közlekedtem még rajta
510 - nem tartom említésre méltónak, egy hosszú városnéző túra torlódásokkal és rossz útminőséggel
12-es válaszoló, Te válaszoltál a Hajdú-Bihari lebontásra is, ilyen szisztémában? :)
Megtennéd, hogy a többi megyéhez is leírod ilyen rendszerezéssel a meglátásaidat, tapasztalataidat?
Engem érdekelnének :D
Köszi!
#13
Nem én voltam, de az a hozzászólás inspirált.
Örülök, ha érdekel, de sajnos a többi megye útjait nem ismerem ennyire részletesen, talán még Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyével megpróbálkozom. Bár jobban belegondolva GySM és KE is összejöhet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!