Hogy léptetek túl a sikertelen forgalmi vizsgán?
Tegnap vizsgáztam, hogy ne csak a negatívumot írjam meglepődtem magamon, hogy milyen ügyesen vettem az akadályokat. Egy azonban sajnos kifogott rajtam, ami rend szerint órákon se sikerült és ott lett vége.. 😔 Most lelkileg engem is meglep, de teljesen összetörtem és nem tudom ezek után neki tudok-e úgy vágni a következőnek, hogy igenis sikerülni fog. Már pedig tudom, hogy ez fontos. Talán erre van a két hét szünet míg másodszorra megpróbálhatom, hogy összeszedjem magam. Most ez lehetetlennek tűnik..
Ti hogy tettétek túl ezen magatokat?
"ha megkérdezem, hogy mehetünk tovább, akkor ezzel elárulom, hogy az oktató fékezett helyettem"
Igen, ezt fel kell vállalni, mert látod neki nincs tétje, mégis elsunnyogta.
"lehet, azért is megbuktatott volna, hiszen az oktató nem nyúlhat bele semmibe, különben azonnali bukás"
Ha jogos a beleavatkozása, igen. De ő is hibázhat.
"És továbbra is abban a tudatban voltam, hogy valamit benéztem, az oktató meg a fékezéssel titokban próbál segíteni"
És ezzel demonstráltad azt, hogy nem tudod mi történt. Lehet tényleg volt gyalogos.
Egy paraszt volt a vizsgabiztos nincs min szépíteni. Tényleg nem értem mire jó, hogy engedett utána tovább folytatni a vizsgát. Próbálj azért tanulni abból amiket mondott hátha egy-két dolgot hasznodra tudsz fordítani a következőnél! Az, hogy el lehet aludni mögötted inkább bók nem? 😅 Vagy a sebesség se volt megfelelő?
Az én vizsgámon annyira középre ült a vb, hogy alig láttam ki tőle. Az oktató előre szólt, hogy nem csak engem, de őt is figyeli.
A te esetedben tisztább lett volna ha nem segít.. Meg amúgy is a vizsga lényege, hogy megmutassuk önállóan tudunk vezetni.
Pár nap múlva hidd el nem fogod ennyire borúsan látni a dolgokat! Nagyon sz.r belátom, de remélem a következő sikeres lesz mindkettőnknek!
Bízz magadban, legközelebb sikerül!
Egyáltalán nem vagy csődtömeg. Vizsgaképes vagy összesen 40-50-60(?) óra gyakorlás után a nulláról.
Ez egy nehéz vizsga, és a szerencsén is sok múlik.
Oktatóddal beszéld meg, mégis mi volt ott a szitu.
Nos, akit esetleg érdekel, milyen vacak oktatók vannak...
Én a 34. Órámon vizsgáztam először. Abszolút érthetetlen volt a szitu, mert a 29. Órámon is megmondta az oktató, hogy a parkolásban tanácstalan vagyok, nem megy egyedül. Erre beírt vizsgára következő héten, hogy majd 2 hét múlva mehetek... why? Nem mindenkinek megy ez ennyi óra után. És ha megmondta hogy nem megy és én se lelkesedtem... miért kellett szivatni.
Tolatáskor nekimentem a padkának Y manővernél...nagyon égő első bukás volt ez nekem.
:(
A következő alkalommal ugyanaz volt a vizsgabisztos, 40. Órán vizsgáztam megint. Őszintén, sokat nem tanultam abból az 5 plusz órából. Olyan iszonyatosan kellett pisilnem és annyira zuhogott az eső, hogy ilyen helyzetben még nem is vezettem. Persze ez benne van a pakliban, de na. Zebránál nem fékeztem időben sajnos és jött egy gyalogos, aki megállásra kényszerült miattam, de hogy mondjam, ez minden gyalogos saját döntése, hogy körülnéz, vár, vagy egyből átrongyol (amit én nem preferálok gyalogosként, mert sokan nem állnak meg hanem káromkodnak h miért nem nézek én szétb xD).
Én ezt azért nem értem; mert nem arról volt szó, hogy meg sem próbáltam lassítani. Nem tudtam miért automatikus bukta és nem csak hibapont, ha esőben nem sikerül elég gyorsan reagálni és fékezni egy zebra előtt. De megértem hogy baj, csak nekem fura az egész, ha a gyalogos megáll és végül is nem ütöttem volna el??? Az az ő joga hogy megáll-e vagy csak lelép lazán (amit én nem tartok szerencsésnek továbbra se.)
Na mindegy, a 3. Alkalommal szitu hasonlo, esett a hó. Sosem vezettem hóban. XD És megint nem jó a féktáv, satufék körforgalom előtt... szomorú voltam.
Utána átmentem egy másik oktatóhoz. 4. Alkalommal kb. Az 55. Órán (ami sokak szerint szintén nem mindig elég), egyből parkolást kért az oktató. Ez egy annyira embertelen húzás, mikor kb. 1 km-et sem mentem, szétizgultam magam, ráadásul tolatásos parkolás volt balra, ami határozottan nehezebb, mint előre. 5 perc alatt buktam, mert sehogy sem álltam jól.
Az 5. Vizsgám már a 3. Oktatómnál volt (annyira embertelen volt a 2. A 10 próbaóránk alatt is, hogy nem voltam hajlandó vele folytatni).
A 3. Oktatóm megmondta hogy nagyon súlyos hiányaim vannak. És hogy gáz, hogy az előző 2 el se vitt a gyakorlópályára parkolni, ami kevésbé stresszes betanulás elsőre, mint az éles 2 kocsi közé.
Úgyhogy plusz 20 órát ráhúztunk. De a 75. Órán 5. alkalommal is megbuktam.
Egy szabálytalan idióta úgy elvonta a figyelmem, hogy nem adtam meg az elsőbbséget egy jobb sávból jövő autónak. De alapból se osztotta be az időt az oktatóm, 3 manővert az utolsó 10 percre akar hagyni, ami ugyanúgy nem jó, mint az első 10 perc, nem értünk volna vissza a telephelyre.
De igazából mondta a biztos hogy ez mindenhogy nem lett volna meg, mert sem a kormányfogásom, sem az ahogy kikerültem egy másik idiótát (nem tettem indexet, de ahogy kiugrott a kocsi elé, mégis hogyan plusz a masik sávban senki se volt sehol...), meg az első parkolásom (bal előre, nem hátra) is nagyon necces volt, befértem, de az ajtót nyitni ott nem lehetett volna.
Igazából itt sem értettem miért szenvedtünk 40 percet, ha már az első parkolás után buktatott volna, ami a 25. Percben volt. :/ De az Y akkor jól ment, nem kaptem el a padkát. XD
Ennek már 5 éve, mivel ezután szülők nem segítettek volna anyagilag, azóta se volt pénzem újrapróbálni. :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!