Milyen tűzoltóautók voltak Mo.-n 1998 előtt?

[link]

[link]

[link]

Ilyenek.

Nagyvonalakban:

Az 1960-as évekre a II. világháború előtti típusok már kikoptak, a közvetlenül a háború után készültek közül azonban még több is dolgozott, főként üzemi és önkéntes tűzoltóságoknál. Szóval érdemes onnan indítani az áttekintést.

A II. világháború végén a tűzoltóságok eszközeit elhurcolták, a helyzet tragikusságát jól mutatja, hogy gépjárműfecskendőből mindössze 7 db, magasból mentőből (gépezetes tolólétrából) pedig 6 db, üzemképtelen példányt leltek fel az országban. Un. kismotorfecskendőből is csak 233 db-ot írtak össze. A tűzoltóságok a meglévő járművekkel, a fellelt roncsok talpra állításával, a hozzáférhető teherautókkal, rosszabb esetben ló vagy maguk vontatta eszközökkel vonultak ki a tűzesetekhez.

A háború utáni első tűzoltóautókat a Rába gyártotta, 1946-47-ben 14 db Rába Super fecskendő készült a különböző Tűzoltóságok részére. 1948-ban a Tűzoltóságokat államosították, a központosított tűzoltóság első járműbeszerzése 1949-51 között 64 db MÁVAG 1000-es fecskendő volt. A MÁVAG ezen felül 1950-ben 1 db 45 méter mentési magasságú gépezetes tolólétrát is leszállított. Ezek – akárcsak a Rábák még a háborús időkből szokásban maradt zöld színben álltak szolgálatba.

Komoly lökést adott a tűzoltóság járműparkjának fejlesztésében a Csepel járműprogramja. Ennek első lépéseként a Csepel D350-es gépjárműfecskendőből 1952-54 között 112 db-ot szállítottak le, de ebből a típusból számos víztartály és szivattyú nélküli, un. tömlőszállító járművet is kaptak a tűzoltók. 1955-től a korszerűbb, D352 jelzésű típust gyártották, amit 1957-60 között 70 db növelt teherbírású D420-as gépjárműfecskendő követett. A D352 típusból repülőtéri, un. startszolgálati járművek is készültek. Ebben az időszakban a hazai ipar képtelen volt az un. különleges gépjárműszerek előállítására, így döntés született arról, hogy a habbal oltó és a repülőtéri tűzoltó járműveket Angliából (Pyrene és Thornycroft Nubian típusok), a porral oltó és magasból mentő (gépezetes tolólétra) járműveket az NSZK-ból (Magirus) szerzik be. Az első beérkező járművek még 1959-ben a Magirus 44 méter munkamagasságú létrái (4 db) voltak. Az ’50-es és ’60-as évek fordulójához tartozik még, hogy befejeződött a lóvontatású tűzoltószerek tömeggyártása.

Az 1960-as években a magyar járműipar tovább fejlődött, egyre inkább képes volt a fennálló igények kielégítésére. 1959-től megindult a nagy teherbírású Csepel D710 alvázra épülő gépjárműfecskendők gyártása. 1962-ben lecserélték a közel 20 éves VÖRÖS OKTÓBER (korábbi nevén SZENT FLÓRIÁN) nevű tűzoltóhajót, utódja a TÜ1 jelű hajó lett. 1964-től megindult az összkerékhajtású Csepel D344 alvázra épülő tűzoltójárművek gyártása, ezúttal a teljes felépítmény új, a „civil” teherautótól eltérő koncepció szerint alakították ki, ennek megfelelően a típusjel is változott: Ikarus 526 néven 125 darab terepjáró gépjárműfecskendő készült. 1964-ben egy Csepel D710 alvázra kísérletképpen osztrák gyártmányú TOTAL porral oltó felépítmény került. A különleges szerek tőkés importjának megszüntetése volt a cél a Tűzoltóság Központi Javítóüzemében (KJÜ) a D344 alapú habbal oltó és „TOTAL” porral oltó, valamint a Néphadseregnél a szintén D344 alapú repülőtéri startszolgálati járművek kialakításakor. Szintúgy D344 alapokra épült a tűzoltóság „Tihany” mobil hírközpontja is. 1966-ban Csepel D420 alvázra 4 db áramfejlesztő járművet, Csepel D710 alvázra pedig 20 db habbal oltó járművet és 10 db gépjárműfecskendőt gyártottak a KJÜ-ben. 1968-ban megkezdődött a Csepel alvázra épülő gépezetes tolólétrák gyártása is, 1972-ig 11 db Csepel D710 alvázas, 30 méter mentési magasságú nyugatnémet Magirus létrával felszerelt jármű készült el, szintén a KJÜ közreműködésével. Szintén 1968-ban vásároltak 1 db Magirus Deutz KW-16 jelű 16 tonna emelőképességű tűzoltódarut is. Az egyre növekvő közúti forgalom okozta kihívásokra válaszul készült el 1969-ben az Egyesült Jármű KTSZ által Csepel D344 alapra épített műszaki mentő jármű, melyből további 6 db-ot gyártottak.

A Csepel teherautók fülkéit – és kevés kivételtől eltekintve a tűzoltó felépítményeket is – a kezdetektől fogva az Ikarus gyártotta, akiknek azonban az Ikarus 200-as buszok gyártásának indításával erre nem maradt több kapacitásuk. Így új fülkegyártók és új felépítménygyártók után kellett nézni 1972-ben még az utolsó Ikarus-féle fülkékkel készült néhány Csepel D707 alvázas TOTAL porral oltó, de ezután a Csepel átállt a lengyel gyártmányú fülkék alkalmazására, a Csepel D730 alvázas porral oltó már STAR fülkével, de továbbra is „tőkés” osztrák felépítménnyel készült. A fülkék után a felépítményekhez is új gyártót kellett találni, ez volt az esztergomi Labor-MIM, akik egy teljes típuscsalád kifejlesztését vállalták. 1974-ben indult be az elsősorban városi használatra szánt Csepel D707 alvázas, Labor-MIM felépítményes (először és utoljára ehhez a típushoz a fülkét is ők készítették) Tü-1 típusú gépjárműfecskendő. A gyártás volumenét jelzi, hogy már az első évben 50 darabot adtak át. 1975-ben a sor a GAZ-66 alapokra épülő, szlovén MLM felépítménnyel ellátott terepjáró fecskendővel folytatódott. Ez volt az első típus, ami osztrák Rosenbauer szivattyút kapott, azóta a hazai gyártású tűzoltójárművek szinte mindegyikét ennek a gyártónak a termékeivel szerelik. Szintén ebben az évben érkezett a Rába alvázra Rosenbauer licensz alapján épített Tü-4 jelű habbal oltó. 1976-ban kezdődött a Tü-5 jelű, önkéntes és üzemi tűzoltóságoknak szánt un. kismotorfecskendő-szállító járművek gyártása. A Tü-5-ösök nullszériája a jó terepjáró-képességű UAZ 452 kisbuszokból került kialakításra, a szériagyártás viszont lengyel ZUK kisteherautók felhasználásával történt. A sorból látszólag kimaradt Tü-3 jelű, nagy vízszállító kapacitású fecskendő 1978-ban került bemutatásra, ez a típus lényegében a Tü-4-gyel megegyezik, csak a különleges habos szerelvényeket csökkentették/hagyták el. A műszaki mentések során egyre nagyobb problémát jelentett, hogy országosan csak 1 tűzoltódaru állt készenlétben, így a daruzást igénylő kárhelyeken a tűzoltók a különféle (elsősorban építőipari) vállalatok segítségére szorultak. Ennek megoldására az évtized végén, már a ’80-as évekbe átnyúlva mintegy 10-15 darab Ifa-Panther ADK-125 típusú autódarut szerzett be a tűzoltóság. A magasból mentő járműveknél a tőkés import kihagyására a hazai gyártás helyett a KGST-n belül találtak más megoldást: 1975-89 között 54 db 30 méter mentési magasságú (ámbár mentőkosár nélküli) IFA DL30 létra került beszerzésre. Az olaj-és gázipar fejlődésével a mind gyakrabbi kitörések miatt került kialakításra szovjet mintára 1977-ben két turboreaktív oltójármű, ami 1-1 ZIL 131 alvázra épített VK-1 sugárhajtóművet (ilyen van a MIG-15 vadászgépeken) és a z ezekre felszerelt a víz porlasztásához szükséges szerelvényeket takarja. Az országszerte kialakított tűzoltási csoportok (amolyan bevetés-irányítási egységek) Volga GAZ-24 kombi gépkocsikkal lettek felszerelve. Ebben az évtizedben szerezte be a néphadsereg a nagy lőterek és lőszerraktárak védelmére a ZIL 131 típusú, a repülőterek védelmére pedig a Tatra 148 típusú gépjárműszereit. A Ferihegyi repülőtér forgalmának növekedése ott is fejlesztéseket tett szükségessé, így 1976-ban a szokásos „utcai” járművek mellé beszereztek 2 db MAN alvázra épült porral oltó, 1 db Mercedes-Unimog műszaki mentő, valamint 1 db nagyteljesítményű Faun-Rosenbauer repülőtéri tűzoltójárművet is. A hazai ipar fejlesztései ellenére, továbbra is kerültek a Tűzoltósághoz (főképp Budapestre) nyugati típusok, ezek jellemzően a BNV-n kiállított Magirus különleges szerek (44 méteres magasból mentők, habbal oltók, stb.) jutányos áron való megvásárlásával kerültek a rendszerbe.

Az 1980-as évekre a Tü-1 típus elavulttá vált (a műszaki alapok még az ’50-es és ’60-as évek fordulójáról származtak), így 1983-ban bemutatták a váltótípusnak szánt, Csepel D750 alvázra épült Tü-1.1 típust. A Tü-1.1 árban nem volt versenyképes, így néhány tucat darab után, 1985-1990 között a Tűzoltóság IFA-ra váltott és először 14 db IFA TLF16, majd több mint 150 db IFA TLF16-GMK típusú járművet szerzett be. Ugyancsak az IFA-tól érkeztek a különféle anyagmozgatási és teherszállítási feladatot ellátó platós, un. K-teher járművek, melyek közül az utolsók már L60 típusúak voltak. Időszerűvé vált a „Tihany” hírközpont kiváltása is, ez is egy IFA-alapú járművel, a „Tihany-M” gépkocsival valósult meg. A nagymennyiségű vízszállítást igénylő feladatokra ötletes megoldást találtak: újonnan vett Liaz 100 (és néhány használt Skoda-Liaz 706MT) locsolóautókat alakítottak át tűzoltósági használatra, azonban ebben a kategóriában az igazi ugrást a – sajnos kis mennyiségben beszerzett – Tatra 815 CAS32 vízszállítók jelentették. A porral oltó járművek területén újdonság volt, hogy az osztrák TOTAL gyártmányok helyett hazai ELZETT felépítmények kerültek beszerzésre, az ELZETT nem volt új szereplő e tekintetben, már korábban, a TOTAL-gyártásba bedolgozva szerzett tapasztalatot a területen. Az ELZETT három típust szállított, a legnagyobb ipari üzemek környékére a Rába alvázas 3000 kg töltetű típust rendszeresítették (lényegében a ferihegyi MAN-porraloltókkal azonos felépítménnyel), a legelterjedtebb az IFA alvázas (az utolsók már L60 alvázon) 1500 kg töltetű típus volt, az üzemi tűzoltóságok részére pedig a Multicar alapú 500 kg-os típust kínálták. A korszakban egyre gyakoribbá váltak a műszaki mentések, ezen a területen jelentős segítséget jelentett, hogy 1983-tól néhány éven belül mindegy 25 darab sokoldalúan használható, daruval is felszerelt Csepel D744 műszaki mentőszer került rendszerbe (sokak szerint a mai napig a legjobb műszaki mentőszer). A magasból mentés területén a ’70-es években megkezdett IFA-létra program mellett szükség volt nagyobb, 40 méter mentési magasságú eszközökre is. A megoldást az angol Simon-Snorkel emelőkosaras járművek jelentették, melyekből 1983-92 között 17 darabot szereztek be. A Simon-Snorkel elemők közül 3 db 30 méteres Rába alvázra, 11 db 40 méteres szintén Rába alvázra, 1-1 40 méteres Iveco és Volvo alvázra, 1 db 60 méteres pedig Scania alvázra került telepítésre. A Volvo és a Scania alvázas járművek a ’90-es években, a tűzoltóság átszervezésekor a tiszaújvárosi üzemek létesítményi tűzoltóságára, illetve az Atomerőmű tűzoltóságára kerültek. A tűzoltási csoportok Volgáit szintén kombi kivitelű Lada 1200-asre cserélték. 1983-ban lecserélésre került a TÜ1 tűzoltóhajó 2 db, PROMETHEUS I. és II. névre keresztelt, a Bajkál-tóról vásárolt hajóra, ezek 1995-ig és 2000-ig üzemeltek. A Ferihegyi repülőtér bővítése során szükségessé vált a tűzoltó erők fejlesztése is: beszerzésre kerültek Csepel D754 típusú porral oltó járművek, 2 db Rosenbauer-Cheetah gyorsbeavatkozó jármű, 1 db Rosenbauer Panther repülőtéri nehéz tűzoltógépjármű (beszerzésekor, 1984-ben szinte kategóriateremtő újdonság volt, Ferihegy pedig az elsők között rendelt a típusból).

A rendszerváltás során a tűzoltóság – mint annyi minden más – nehéz anyagi helyzetbe került, ennek ellenére igyekeztek fejleszteni az eszközparkon. 1991-ben a Csepel a német Metz felépítménygyártóval 3 prototípus járművet (gépjárműfecskendő, vízszállító és habbal oltó) adott át a tűzoltóságnak. Szintén ebben az időszakban került az országba az első Mercedes-Rosenbauer fecskendő, mely gyártó-páros a mai napig meghatározó a hazai tűzoltó járműparkban. 1992-96 között 3 méretkategóriában (1000, 2000 és 4000 literes fecskendők) az akkori jogszabályi lehetőségekkel élve 2-2 tender győztest hirdettek, melyek közül a tűzoltóságok választották ki a nekik kedvezőbb járművet. Így került a rendszerbe az 1000 L-es kategóriában kb. 25 db Mercedes 814-Rosenbauer és 1 db Bronto-Saurus felépítményes (2 finn gyártó, a Bronto és a Saurus együttműködésében készült) Mercedes 814, a 2000 L-es kategóriában közel 50 db Steyr-Bronto-Saurus és 1 db Csepel D776-Metz, a 4000 L-es kategóriában pedig több mint 20 db Steyr-Rosenbauer és mintegy 15 db Csepel D755-Metz gépjárműfecskendő (a Csepel típusok ekkor már finn SISU fülkével). A Steyr további tűzoltó-járműveket is szállított ebben az időszakban: 1 db Metz felépítményes gépjárműfecskendő (Csepel kooperációban), 1 db osztrák Lohr felépítményes fecskendő, 3 db Rosenbauer felépítményes fecskendő, 2 db Plastisol műanyag-felépítményes vízszállító, 1 db Saurus felépítményes habbal oltó, 1 db Rosenbauer felépítményes műszaki mentőszer és 1 db Bronto-Skylift felépítményes, 28 méter munkamagasságú emelőkosaras jármű (ez utóbbi használtan került rendszerbe). 1995-97 között a Központi Javítóüzem 16 db IFA gépjárműfecskendőre épített új, korszerű felépítményt (további 1-re pedig új tömlőszállító felépítményt), mely program kiegészült 5 db GAZ 66-os hasonló felújításával. 1996 végén a Rába bemutatta új, Rosenbauer felépítményes fecskendőjét, mely az 1997-2000-es nagy beszerzésre készült, ám azon alul maradt, a jármű napjainkban is a tűzoltók képzését szolgálja. Magasból mentő járműből csak néhány új került a rendszerbe, ezek 42 méteres Bronto-Skylift felépítményes Volvo (3 db) és SISU (1 db) típusok. A műszaki mentés területén 1990-ben a győri tűzoltók újítása komoly fejlődést hozott: egy kombi Lada átalakításával kimondottan a személyautók közúti baleseteihez kialakított, egy nagyobb járműhöz képest mozgékonyabb kategóriát, az országúti gyorsbeavatkozót hívtak életre. A műszaki mentéseknél azonban továbbra is gondot okozott, hogy kevés és kisteljesítményű daruja volt a tűzoltóságnak. A részleges megoldást az építőipari vállalatok sorozatos csődje jelentette, melynek során néhány alig használt nagyteljesítményű (30-50 tonna emelőképességű) daruhoz, 1 db Fablok és 2 db Kato-Berger típushoz jutottak a tűzoltók. Az igazi újdonság azonban a fővárosiak 1991-ben beszerzett Liebherr LTM1050/4-es tűzoltódaruja volt, amit 1996-ban követett a szegediek LTM1040/3 típusa. Kiváltásra kerültek a Csepel generátorszerek és a nagy beavatkozásoknál használt un. légzőbázisok is, a váltótípus többnyire Ford Transit volt. Szintén Ford Transit szállította a főváros új mentőeszközét, a mentőpárnát. Megszűntek a megyei tűzoltási csoportok, a fővárosiak pedig Opel Frontera típusba ültek át (egy ideig volt egy Chrysler Voyager is). A vidéki parancsnokságok számos Opel Campo terepjárót kaptak ez időben. A pénzhiány újítási kísérletet hozott a drága, un. különleges szerek kiváltására: 1991-ben egy Kamaz hordozójárművel és több, különböző UNIROLL rendszerű cserefelépítménnyel (konténerrel) próbáltak faragni a beszerzési költségeken. A Kamaz-Uniroll rendszer Zalaegerszegen az ezredfordulóig üzemelt, ekkor – már korszerűbb járművekkel – országosan is terjedni kezdett a csere-felépítményes szisztéma. Szintén a ’90-es évek forráshiánya az oka, hogy számos öregecske, de még használható jármű (főként gépjárműfecskendők, 1-2 magasból mentő, műszaki mentő vagy vízszállító, az önkénteseknél számos kisbusz/kisteherautó) érkezett be nyugatról, elsősorban Németországból és Ausztriából. Ezek általában testvértelepülésekről jutányos áron, esetenként adományként érkeztek és éltes koruk ellenére jó műszaki állapotban voltak, ráadásul sok esetben az életet jelentették 1-1 önkéntes tűzoltó egyesület számára. A rendszerváltáshoz haderő-reform is társult, az átalakult honvédségnél elérkezett az idő a Csepel startszolgálati szerek leváltására, magyar-olasz koprodukcióban 5 db Rába-Rampini porral oltó készült a számukra. Ferihegy is tovább fejlődött a ’90-es években, 2 db Mercedes-Silvani startszolgálati jármű mellett két „nagyvas”, 1992-ben egy Simon Protector, 1996-ban pedig egy Rosenbauer Dragon érkezett.

1995 nyarán a tűzoltóságok önkormányzati kézbe kerültek, az nagyobb ipari üzemekben létesítményi tűzoltóságokat hoztak létre, a tevékenyebb településeken felgyorsult az önkéntes tűzoltóságok megalakulása, az illetékesek pedig megkezdték a felkészülést az 1997-2000 közötti nagy járműbeszerzésre, de ez már egy másik történet.

#6, #7:

Hát uram, engedje meg, hogy aztak*rva! :) Ilyen pontos, kb. mindenre kiterjedő magyarázatot, felvilágosítást itt még nem láttam sose. :)

8

Lehet, hogy tévedek, de engem ez Moldova György tűzoltós könyvére emlékeztet. :)