Miért isteníti mindenki a Máv M61 004-es mozdonyt?
Nem vagyok "vonatmániás", ezért rákerestem.
Első találat:
"Őfelsége, a Négyes
Egy biztos: a tapolcai fűtőházban már régóta különleges bánásmódot élvezett az említett gép, így 1993-ban, a MÁV fennállásának 125. évfordulóján, illetve az első magyarországi Nohabok üzembe állításának harmincadik évfordulója alkalmából ezt a mozdonyt érte a megtiszteltetés, hogy narancssárgából a gyártásukkor kapott cseresznyepiros színűre fessék vissza. Kitüntetett szerepe miatt országon belül és a határokon túl számtalan helyre eljutott a Négyes. Amikor csak lehetséges volt, ezt a mozdonyt delegálták főszereplésre. Így járhatott Zólyomban, Egerben, Zalaegerszegen, Nyíregyházán, Baján, a Füstiben, Szegeden és Miskolcon, hogy csak néhány úticélt említsünk. És természetesen ő volt a magyar főszereplő az 1993-as tapolcai GM-találkozón is! Mindemellett szorgosan rótta köreit Szombathelytől Kaposvárig, Tapolcától Budapestig, illetve 1996 után már csak Székesfehérvárig. Ha pedig arra volt szükség, a sorozat megmaradt tagjaihoz hasonlóan még tehervonatok élén is bemutatta tehetségét. Ekkoriban bármilyen eseményre is került sor, a szorgosan kattintgató vasútbarát biztos lehetett benne, hogy túl sok filmet nem kell befűznie a fényképezőgépbe: a különvonatot vagy mozdonybemutatót elég lesz egy-két alkalommal megörökítenie, mert azt úgyis a Négyeske fogja továbbítani."
Ezért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!