Kezdőoldal » Közlekedés » Biztosítás, papírmunka » Haláleset miatt szűnt meg a...

Haláleset miatt szűnt meg a kötelezőbiztosítás. Most meg velem akarnak fizettetni. Igazuk van?

Figyelt kérdés

Nagypapám nyáron halt meg. Örököltem tőle egy autót, aminek október 1-ig rendezve volt a biztosítása.A hagyatéki végzés November 13-tól volt hatályos. A Közjegyző jóval később küldte ki, ezért nem tudtam rá biztosítást kötni. Fedezetlenségi díjat állapítottak meg, de mivel tudtam igazolni, hogy nem az én hibám volt, ezért sikerült töröltetni(1 vagy 2 napról volt szó).Azt hittem ezzel rendezve is van a dolog. Majd decemberben kaptam 1 levelet a korábbi biztosítótól, hogy haláleset miatt megszűnt a biztosítás, és túlfizetés van a számlán, ezért vigyem el nekik a hagyatéki végzést és akkor utalják vissza a pénzt. Ezt meg is tettem, erre most (2 hónappal később) küldtek 1 levelet, hogy fizessek be 4860 Ft-t, mert csak októberig volt rendezve. A kérdésem az, hogy ez jogos? Elolvastam a vonatkozó törvényt, de nem teljesen tiszta. Én nem kértem, hogy a biztosítás díjfizetés mellett hatályban maradjon. Vagy ez automatikusan történik? És ha igen, akkor miért küldték nekem decemberben azt, h túlfizetés van. Sőt amikor bementem akkor se mondta egy szóval se az ügyintéző, hogy: "te barom nem mi fogunk fizetni, hanem te".Csak annyit közölt, h majd utalják a pénzt.

Remélem érthető voltam. Köszönöm a válaszokat! :)



2013. febr. 18. 21:02
 1/6 anonim ***** válasza:

Maga a fedezetlenségi díj szerintem elvileg még csak csak jogos, de a körülményekre való tekintettel...passzolom.

Keress a biztosítónál valami normális ügyintézőt hátha az segít. Ha nem tud, akkor szerintem azon a 4800 forinton felesleges görcsölni, kenjék a hajukra. Viszont , ha befizeted, akkor utána tessék számon kérni a biztosítón a túlfizetést :)

2013. febr. 18. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Elég magasnak látszik a biztosítási díj! Szerintem nézz utána egy olcsóbb biztosítási formának addig míg kiküldik,hogy nem érvényes velük a biztosításod! Valójában a nagyapa által kötött biztosítást kellene nézned! Neked nincs közöd a nagypapa által kötött biztosításhoz! Ahogy bevitted hozzájuk a hagyatéki végzést nekik nagyon rövid időn belül ki kellett volna fizetni neked a túlfizetést!! Jogtalanul tartották vissza!!!! A hagyatéki végzést követően viszont neked kell gondoskodnod arról,hogy a törvény előírja a kötelező biztosítást! Ha te nem akarod a biztosítót, akkor,senki sem kötelezhet arra,hogy velük köss biztosítást!!!!! Ne fizess be egy forintot se!!!
2013. febr. 19. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
keress rá! D.A.S. Jogszerviz
2013. febr. 19. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Én így tudom: a biztosítást a hagyatéki végzés napjával tudod felmondani a régi- és kötni a sajátodat az új biztosítónál. Papád biztosítása október 1-ig volt rendezve, de november 13-mal fogják felmondani. A két időpont közti lóvét próbálják beszedni, szerintem jogosan. Hacsak nem vonattad ki a forgalomból az autót, annak folyamatosan érvényes kötelezője kellett, hogy legyen akkor is, ha az autót nem használta senki.

Más kérdés, hogy mi van akkor, ha nem fizeted be a követelt összeget, mert nagypapádon már nem tudják behajtani...

2013. febr. 19. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat.

Igazából az utolsó kommentelönek van sajnos igaza. November 13-ától szűnt meg, és most okt. 1-től azt akarják behajtani. Amit még meg is értenék, a gusztustalan inkább az, hogy decemberben küldtek egy levelet olyan címzéssel, hogy ... hozzátartozójának részére. És ugye ebbe az volt, hogy túlfizetés van. Azóta rájöttem, h ez volt a kamú szöveg, és azért csinálták, hogy megtudják, hogy ki az örökös. Elég érdekes módszer...

Persze azóta már máshol van a biztosítás.

2013. febr. 20. 15:10
 6/6 anonim ***** válasza:
És ha valóban túlfizetés lett volna rajta, azt postai utalványon küldik az elhunyt nevére, amit Te nem tudsz felvenni... Vannak módszerek, bizony!
2013. febr. 21. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!