Ilyenkor mi a teendő?
Figyelt kérdés
Eladtam egy autót 2021-ben amit az eladást követő napon le is jelentettem az okmányirodában. Ma kiderült hogy az autót még azóta sem írták át, én szerepelek továbbra is a forgalmi engedélyben és a törzskönyvben mint tulajdonos. Akinek én eladtam, ő tovább adta egy harmadik félnek aki szintén nem iratta a saját nevére, nála volt az autó egészen eddig a hónapig. Ő most szintén tovább adta az autót XD egy negyedik félnek aki viszont át szerette volna iratni a nevére de nem tudta mert kiderült hogy az eredeti adásvételin amit én írtam még 2021-ben azzal a személlyel aki meg vette tőlem az autót azon a szerződésen nem stimmel a vevő tanújának a személyi igazolvány száma. Tudom kicsit bonyolult még én sem értem teljesen, de itt most az lenne a kérdés hogy van e valami módja annak hogy a negyedik fél nevére kerüljön az autó. Ha kell én szívesen állok rendelkezésére ügyintézés szempontjából csak ne kerüljek bajba ez miatt… azt nem tudom hogy azok a szerződések milyenek amiket ők írtak egymás között viszont az amit én írtam 2021-ben az visszterhes, ami most ott van amúgy a negyedik félnél.2023. szept. 22. 16:07
1/6 A kérdező kommentje:
Igazából ezt valahogy úgy tudom el képzelni hogy vissza kerül hozzám a tulajdonjog és én adom el a jelenlegi tulajnak papíron, de nem tudom ezt hogy lehetne megoldani
2023. szept. 22. 16:10
2/6 anonim válasza:
Ha te lejelentetted, akkor hogy nem írta át a hivatal a nevedről? Én első körben bemenné és leellenőríztetném a tulajdonosi adatokat, mert ha a neved van visszamenőleg meg is büntethetnek. Ha van nyoma, hogy te leadtad az adatokat, akkor a hivatalban rontottak el valamit, amit viszont nekik kell megoldaniuk.
Ki fizette a súllyadót és a biztosítást? Ez így nagyon nincs rendben... Én hétfőn reggel a kormányhivatalban kezdenék....
3/6 A kérdező kommentje:
Én lejelentettem kaptam is róla igazolást. A biztosítást még akkor 2021-ben érdekmúlásra hivatkozva lemondtam. Súlyadót én nem kaptam róla
2023. szept. 22. 16:41
4/6 A kérdező kommentje:
Azóta műszaki sincs az autón és a hivatal ki is vonta a forgalomból ideiglenesen
2023. szept. 22. 16:47
6/6 anonim válasza:
Akkor nem kell vele foglalkozni. A te nevedről lekerült, akkor onnantól nincs vele dolgod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!