Ki a vétkes ebben a helyzetben?
Egyirányú utcában haladtam esőben szürkületben. Egy fekete autó jobb hátsó ajtaja nyitva volt. Anyuka épp kötötte be a gyereket kb 20-25el mehettem nem vettem észre a nyitott ajtót, és letört a bal tükröm
Megírtuk a kék sárga lapot de nem került meg nevezésre a felelős személy azt mondta hogy csak továbbítja az ügyet biztosítónak és majd ők el döntik.
Szerintem a biztosító nem fogja eldönteni. Nekem is volt olyan esetem 3-4 éve, hogy kitöltöttük, de nem írtuk bele, hogy ki a vétkes. A biztosító visszadobta. Szerencsémre a másik, vétkes fél hajlott rá, így utólag ráírta, hogy elismeri, hogy ő a vétkes, így már elfogadták.
Hogy a kérdésre is válaszoljak, valóban igaz az az alapvetés, hogy parkoló autó nem okoz balesetet, tehát Te vagy a hibás.
(kivétel talán ha rányitják az ajtót, viszont nem vagyok benne biztos, hogy a biztosító a parkoló autó által okozott kárnak tekintené az ajtónyitásból eredő balesetet)
Persze azért az ajtónyitás más káposzta, szép is lenne ha pl rányitják az ajtót egy bringásra (elég gyakori) aztán még neki kell fizetnie.
Kicsit meggyűrődött az ajtó sarka de szerintem cserés.
Amikor megvettem az autót pár hónapig a garázsban volt vettem rá ajtóprizmát párszáz forint, gyakorlatilag olyan mint a küllőprizma, ami mellesleg kötelező. Gondoltam enyit megér és nem arra alapozok hogy úgyis a másik lesz a hibás. Simán kötelezővé lehetne tenni ugyanúgy az autóknál is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!