Ha neten váltok biztositót az jo ötlet? Nem lesz hátulütöje? 40 éves nö vagyok 2 gyereket egyedül nevelek, nem vagyok ebben jártas!
-igen jó ötlet-anyagilag legalábbis,mert sok biztosító a neten kötötteknél plusz árkedvezményt ad.
-amit a neten kötsz,az egy az egyben ugyanaz,mintha elmennél hozzájuk helyileg.
-nagyon egyszerű,világos kérdésekre kell válaszolnod-ettől ne félj,csak egy a lényeg: mindent tölts ki pontosan, semmit nem kérdeznek feleslegesen-ezt tartsd szem előtt,mert mindegyik módosító tényező.
Re,mélem, még nem késtem el a válasszal. Tavaly mi is majdnem beleszaladtunk egy ilyenbe. Szerencsére megkérdeztünk egy biztosítós ismerősünket, aki elmondta, mi ebben a bibi. Ha valami történik (biztosítási káresemény), akkor míg egy biztosítónál kötötted meg, addig kb. 1 hónap mire pénzt látsz. Viszont internetes (alkusz) céggel történő szeződéskötés esetén ez az átfutási idő több hónapot is jelenthet. Már ha egyáltalán elfogadják. Minél több "kézen" megy át egy ügy, annál többen beleköthetnek.
Kívánom, hogy ennek ismeretében a neked legmegfelelőbbet tudd választani.
nyugodtan kösd meg a kötelezőt neten, az két okból is marhaság,hogy az "alkusz cég" miatt később jutsz pénzhez.'1. ha károd van ,akkor nem a te biztosítóddalleszel kapcsolatban ,hanem a károkozóéval, tehát annak az ügyintézési rendszerétől függ a káresemény intézési gyorsasága. Ha te okozol kárt, akkor meg nem te kapod a pénzt.
Egyébként is fel sem merül(!!) egy káresemény lebonyolításánál, hogy milyen portálon kötötted meg, te nem az alkusszal leszel jogviszonyban, hanem a biztsítóval.
Én az utóbbi 4 évben mindíg átkötöttem, egyre olcsóbbat tudtam. Volt amikor 70 ezer éves díj helyett 30 ezer lett .
Sőt, az Allianz honlapján,és biztos más biztosítónál is, ha folytatni akarod náluk, külön lehetőségként szerepeltetik a felmondást és újrakötést ugyanott.
Ha helyes adatokat adsz meg, a kitöltésnél, ugyanúgy érvényes szerződési okmányt nyomtathatsz ki, és küldhetsz el postán, mintha bemennél az irodába.
Persze , hogy az irodai üzletkötők fanyalognak, mert a netes alkuszcégek elveszik a jutalékot tőlük..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!