Ha valakinek nem volt sosem autója de később lesz neki, valószínűleg utána már sosem fog tudni meglenni autó nélkül?
Először is gratulálok, hogy ezt a bonyolult mondatot szinte hibátlanul sikerült leírnod! Ez nem jellemző itt, a Gyakorin.
Válasz: Nem feltétlenül, de embere válogatja. Nekem hol volt autóm, hol meg nem, de nem lettem autó függő. Jó, ha van, de nélküle is meg lehet oldani a közlekedést.
utána nagyon rossz lenne neki kocsi nélkül.
olyan ez, mintha elvennék a mosógépedet, vagy a telefonodat. egyik sem létszükséglet, csak kuurvára megkönnyíti az életedet. akinek még sosem volt, nem hiányzik annyira, pontosabban nem tud róla :)
Erősen egyénfüggő.
Olyan ez, mint hogy volt már nőm, mégis megvagyok jobb híján egyedül. Elveszti az ember egy érzékszervét, végtagját, anélkül is megvan jobb esetben.Vagy ha valaki lecsúszik anyagilag, az is megvan utána is. Már aki.
Vagy én magam, ha nem is boldogan, de meglennék autó nélkül is.
Tény, hogy jobb ha van, de így sincs a seggem alá nőve. Igaz én Budapest belvárosban dolgozom, ott semmi értelme autóval szenvedni. És kisebb távokra is inkább gyalog megyek.
Viszont az is tény, hogy nem örülnék, ha nem lenne. Hosszú utakon, korán reggel, késő este sokkal kényelmesebb, amikor lehet haladni. Időben is jobb, meg egyfajta szabadságot ad.
Szeretek túrázni, egyszerűen kényelmesebb, hogy vihetek magammal váltó ruhát, cipőt, kaját, amennyit akarok, kocsiban elfér. És nem vonaton kell cipeljem, meg magán a túrán csak azt viszem ami fontos, semmi felesleges súlyt.
Vagy haza úton is egyszerűen jó érzés, hogy beülök a kocsiba, 2-2,5 óra múlva meg otthon vagyok. Nem vonathoz, másokhoz kell igazodni, nem megy el a fél napom, nem vagyok időhöz kötve. Vagy szerettem Oszkáron utazni, de egyszerűen önbizalom romboló volt, hogy velem egykorúak rutinosan vezetnek jó autókat, vagy tőlem sokkal fiatalabbak visznek én meg közel 30 évesen, jogsi nélkül kuporgok 3-asban a hátsó ülésen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!