Milyen autód volt az, ami alapján eldöntötted, sosem veszel még a márkából sem olyat?
Ami jó állapotú autód volt, tehát nem egy eleve lepusztult valami.
És mi volt a baja?
több autom is volt eddig
Igaz egyik sem fiatal volt
De egyet kivéve mindel elégedett voltam
Az autó amit utáltam az az opel kadett E volt
13 évesen vettem anno, és gyakorlatilag a 3 év amig megvolt 2 havonta volt vele valami baj
Utáltam, mert folyamat költöttem rá, sose hagyott at ut szélén, de mindíg voltak kisebb csereberélni, javítani valók rajta.
És ráadásul lomha rossz futóművel rendelkező autó volt
1.6 benzines volt 75 lóerővel, ami amugy vezetés közben kb a felének tünt, országuton előzni elég meredek dolog volt vele. a futóműve olyan car volt hogy annyira alul kormányzott volt hogy ahol egy másik átlag autóval(akár egy régi swift el) bevettél egy kanyart 70 el ott a kadett max 40-50 el tudta a kanyart abszolválni.
Na a lényeg hogy utáltam nagyon.
A 2000 es évek elején közepén volt ilyen autóm.
Lada 1200 pl, 20 éves korban még elment, hogy minden másnap szerelni kellett, jó volt hobbiautónak. De 30+ fejjel már felgyújtanám.
De az öcsémnek van egy 1.2-es fiat puntója.
Na az is kb ez a kategória, nincs olyan nap hogy ne lenne felnyitva az eleje. Olyat sem vennék 1000% .
Opel astra g, kényelmetlen, hangos.
Ezalapjan soha sem kéne egy opel se.
Scenic 2. Állandóan szervíz, nem kellene újra.
Most egy mk3 focust hajtok. Egyenlőre ezzel bajom nincs.
Szerencse egyik se az enyém volt, csak "szerencsém" volt hozzá.
Skoda. Nem kellene semmi pénzért, még egy 10-en milliós új sem.
Suzuki. Két hétig jártam vele kényszerből. Én nem értem mi a jó benne, azon kívül hogy olcsó, kicsit kényelmetlen, kicsit szar, de a miénk.
Daewoo/hálisten már nincs, de Chevrolet is ugyan az szerintem/ Szintén pár hetes használat után.
Mindet ilyen két hétig használtam, míg a fix céges szervízben volt, és csak ilyet adtak, és nem a lepukkant szarok voltak hanem max 3-4 évesek.
Saját autóról rosszat nem tudok mondani, eleve nem veszek rosszat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!