Gyerekek mit szóltok hozzá hogy ez egy ilyen szintü "nyílt titok"?
Velem is ugyanez van. Megbuktattak semmi indokra elsőre..rettegek a következőtől ami 1 hónap múlva lesz. A helyszín Budapest. Kérnék tanácsokat, hol lehet mostmár pontot tenni a végére.
10/11
irtam neked privátot.
Utolsó válaszoló. Igen bele. De az enyém egyszerüen nem akarja felhozni..de érzem hogy az kellene. Félek neki felhozni, mert lehet rosszul reagálna. Ti hogy hoztátok fel neki? Mit csináljak? :(
azt írja a cikk: átalakul nonprofit céggé..
nos aki tudja, hogy igazából mi is történik egy nonprofit cégben, az sejtheti, hogy minden marad a régiben.
A legtöbb embernek kevés a kötelezően előírt 30 óra és 580km.
Sok tanulóval és a saját oktatómmal beszélgetve, azt kellett megállapítanom, hogy a nagy átlagnak ennyi idő alatt nem sikerül megtanulnia.
Persze vannak kivételek, mint mindenhol. Nekem is van olyan szomszédom, akinek elég volt ez az idő, de neki volt lehetősége apuka mellett elhagyatott utakon gyakorolnia.
Annak, aki nulla tudással ül tanuló autóba és csak azon tud gyakorolni, annak kevés.
Én Budapesten tanultam felnőtt fejjel, nulla tudással indulva. Eleve egy olyan iskolába iratkoztam be, ahol lehetett választani 40 órás tanfolyamot, a 30 óra utáni próbavizsgával.
A próbavizsga abból állt, hogy eljött velünk egy másik oktató, akivel végig csináltuk a vizsga szituációt. Minden úgy tettünk, mintha éles vizsga lenne. Rendesen húztam tételt és feladatot, aztán indultunk, a "VB" csak ült hátul és jegyzetelt, én csak az oktatóval beszéltem. Mikor visszaértünk a tesztpályára, elmondta milyet hibákat vétettem (volt bőven) és mik azok, amikért már megbuktam volna.
Ez arra remek alkalom volt, hogy megtudjam mit tudok egyedül, és az oktatónak is visszajelzés volt, hogy még mit kell megtanítania. Illetve a hátralevő órák alatt ezeket tudtuk gyakorolni.
Végül úgy alakult, hogy 65 óra vezetés után a 66. órán mentem vizsgázni, elsőre sikerült kenőpénz nélkül és azóta is rendszeresen vezetek. (3 éve)
Nekem szükségem volt a plusz órákra, mert azt akartam, hogy ne kegyelemből engedjenek át, hanem mert tudom megfelelően kezelni az autót.
Nagyon jó oktatóm volt. Sosem késett, nem intézett más ügyet az órák alatt, kérdezhettem tőle és akkor sem kiabált, ha adtam rá alkalmat.
Őt már nem tudom ajánlani, mert sajnos már nem él, de az iskolát nagyon szívesen megírom, ha érdekel.
Én ugyan nem Budapesten hanem vidéken tanultam egy nem túl nagy városban, itt nem hallottam senkitől, hogy pénzért ment volna át.
3szor húztak meg vizsgán és minden esetben indokolt volt szerintem. Az elsőnél még nem voltam eléggé felkészült és szerintem ezzel az oktató is tisztában volt mégis elmentünk vizsgázni. (Ez olyan 45 óra körül lehetett) A következő 2 vizsgán meg már csak az első miatti félelem a kudarctól meg a túlidegeskedés volt az amiért olyan dolgot csináltam amit amúgy épp ésszel biztos nem tennék meg.
Megjegyzem vizsgabiztos és vizsgabiztos között is hatalmas különbség van. Akinél először voltam nagyon rövid idő alatt nagyon sok hibavonalat osztogatott (ő köztudottan előszeretettel buktat, bár ettől függetlenül nem éreztem, hogy ez nem jogosan történt volna). A második vizsgámon csináltam olyat ami bukó lett volna mégis a vb tovább engedett és nem amiatt nem lett meg. A harmadik pedig kb alig figyelt oda, egy helyen nem kicsit átléptem a sebességkorlátozást.
Az oktatóm is rendkívül motiváló és hasznos volt. Ha nem éppen telefonált valamelyik szeretőjével/feleségével akkor azt fikázta, hogy ennyi idő után is mennyire életképtelen vagyok. Nagyon sokszor az aktuális hangulata kihatott a stílusára meg arra, hogy hogy szólt hozzám. Ha épp összeveszett az asszonnyal akkor a fejem is leordította vagy tett valami rendkívül sértő megjegyzést, ha jóban voltak kenyérre lehetett kenni és ő volt a legsegítőkészebb. Építő jellegű dolgot azonban nem igazán sikerült mondania, mindig azzal jött, hogy nem figyelek meg nem gondolom át azt amit csinálok.
Az utolsó vizsgámon már nagyjából elengedtem az egészet, úgy voltam vele, hogy úgyse lesz meg. Azt a vbt kaptuk akit másodszorra (ő volt a legengedékenyebb). Mikor elindultunk azt mondta az oktatónak, hogy arra vigyen amerre akar. Y-ban kellett volna megfordulni de egy ívben tettem egy helyen ahol lehetőség volt rá és elfogadta megfordulásnak. Parkolásnál jobb hátrát húztam de mikor odajutottunk h parkolni lehet azt mondta olyat csináljak amilyet tudok, igy lett balra előre ami a legjobban ment és biztosan nem rontok el. Az út további részén kb már mindketten mondták, hogy mit csináljak. Természetesen ez a vizsgám már meg lett. Egy forintot nem fizettem azért, hogy átmenjek.
Nem tudom a mai napig se, hogy az oktató ezt előre lebeszélte, hogy hát engedd már át majdnem 90 óra után vagy csak a vizsgabiztos látta, úgy hogy nem szívat tovább ennyi órával és sikertelenséggel a hátam mögött.
Nekem az oktatóm utolsó órán mondta, hogy mennyit tegyek a borítékba... Te magad meg se próbáld lefizetni!!!
Ha nagyon nagy butaságot csinálsz, nagyon rosszul vezetsz, akkor lefizetéssel sem engednek át persze. Egyébként meg nem kötnek bele mindenbe.
Én pl a vizsgaközpont felé megelőztem egy biciklist. Körülnéztem, senki sehol, biztonságos volt, megkezdtem az előzést.
Közben vettem észre, hogy záróvonal XD Egyszerűen annyira lekopott a festés, hogy nem láttam előbb.
Persze voltak még bénázásaim, de ez volt a legnagyobb bakim. Nem tudom, mi lett volna egy "sima" vizsgán...
Egyébként elsőre átmentem, de 10 pótórát vettem. Maga az oktató mondta, hogy egyszerűen nem lehet 30 tanóra alatt megtanulni vezetni...
Én Pestszentlőrincen tanultam (pontosabban az Ecseri úti Meki mellől indultunk, Kispest/Kőbánya/Lőrincen vezettünk), ugyanitt vizsgáztam. (Vas Gereben u-i központ)
18F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!