Mit csináljak, ha teljesen eltűnt a motivációm?

Én még a 40-50-edik órán sem éreztem azt hogy jól vezetek. Az oktatóm tipikus hirtelen haragú, lecseszős volt, szinte mindig gyomorgörccsel ültem az autó volánja mögé közel 30 éves létemre.

A vicc az, hogy azóta szinte nem is vezettem, hogy megvan a jogsim, egyszerűen régen sem vágytam rá, és az oktatással csak még jobban eltávolodtam az egésztől. Azóta is gyakorlatilag utálok autóba ülni, nem szeretek vezetni.

Igazából azon gondolkozom, hogy veszek egy kis, olcsó autót, akár milyet csak guruljon és azzal indulok el az úton, hozzászoktatva magam a használatához.

"Mit tegyek, hogy újra megszeressem a vezetést?"

Vizsgázz le, és akkor megszabadulsz az oktatódtól.

Nekem szigorú oktatóm volt, meg is mondta az első órán, hogy számítsak rá, hogy szigorú lesz.

Nem az oktató volt a motivációs erő, hanem az, hogy meg akartam tanulni autót vezetni, és a szigorúság mellett sok mindent meg is tanított, és beszélgetni is lehetett vele.

Egy idő után rájöttem, hogy a szigor az a vezetés alatt van nála, az órák után már mosolygott a hibákon, és a vizsga után el is mondta, hogy nem haragszik igazán a tanulókra, ha hibáznak, de a sok éves oktatói tapasztalata az, ha nem követel, sokkal kevésbé figyel a tanuló, ha viszont egy komoly hibánál erélyesen rászól, azt általánan neg is jegyzik.

Nem az oktató mellett tanul meg vezetni a tanuló, csak kap egy alapot, amivel már képes egyedül tanulni tovább, és a lényeg az, hogy amikor már nincs ott az oktató "ott és akkor jusson eszébe, hogy mit tanitottam, amikor arra szüksége lesz"

Ha eltűnt a motiváció, hát eltűnt. Haladj tovább anélkül.

Végül is mit szeretnél a tanfolyam végén, motivációt vagy jogosítványt?

Inkább azon kellene elgondolkodnod, jogos-e, hogy az oktató mindenbe beleköt és szid? :(

Én is kb pont így vagyok ezzel mint te. Én már lassan a 30. óránál tartok, de úgy érzem sehol nem járok. Az első pár alkalommal én is lelkesen mentem, és lecseszve se lettem. De azóta persze kapom az ívet minden órán. És nyilván jogosan mert béna vagyok.

Az én oktatóm nem egy veszekedős ember, inkább finoman a lelkembe gázol :D

Amellett minden óra előtt és után is rengeteget beszélünk arról, hogy normális ha még nem mennek a dolgok, meg azért szól annyit, hogy megtanuljam stb stb. És folyton mondja, hogy nagyon nem jó ez a hozzáállás ami nekem van. (Azt persze nem merem hozzátenni hogy főleg a sok lecseszés miatt vagyok ilyen)

Nagyon ritkán finoman megdicsérni is szokott, ha véletlen valamit eltalálok.

Meg vannak vicces sztorik mikor beszól, hogy mennyi mindent elcsesztem egy bizonyos szituációba. Én meg megjegyzem, hogy örülök, hogy egyáltalán észrevettem a prios lámpát és megálltam. Az már csak részletkérdés hogy nem elég közel a lámpához, meg nem sikerült időbe elindulni.

Aztán mikor így elkezdtem örülni a kis apró sikereimnek, lecseszett, hogy én örülök, hogy maga örül, de ezzel nem megyünk semmire.

Szóval vezetés közbe nagyon ért hozzá hogyan hangoljon le, vezetés után meg pszihológust játszik és a lelkemre beszél.

Nemtudom hogy ez mennyire jó vagy rossz, nem tudom más oktató milyen. Annak örülök, hogy nem kiabál, mert szerintem akkor minden órán bőgnék. De viszont nagyon lassan haladunk, és már semmi kedvem az egészhez. Nem látom a végét. Tényleg a 30 óra csak arra volt jó, hogy megtaláljam a pedálokat és a váltót, de használni nem tudom rendesen.