Igen! Végre eljött az idő, hogy Budapestről is kitiltják a dízel-üzemű autókat pár éven belül. Itt volt az ideje?
Ilyenkor látszik jól a sok dízelutáló marha vergődése, hogy minden alkalommal mikor megjelenik valami hír róla rögtön jönnek és éljenezve ugrálnak örömükbe, hogy be lesz tiltva a dízel, mikor erről szó sincs és fingjuk sincs az egész rendszer működéséről, de mondani azt tudnak mindent a világ okosai.
Most a németek sem tiltották be, csupán hatalmat adtak az önkormányzatoknak, ha rosszabbodik a levegő minősége adott városban akkor tilthatnak euro 3-4 alatt, szigorúbb esetben euro 5-öt is. Benzinesből euro 3-ig, szigorúbb esetben euro 4. Úgyhogy nem tudom min megy a rinya, a Swiftecske se mehet sehova akkor.
Továbbá az is benne van, hogy csak belvárosi zónákból és azok akik ott laknak vagy oda járnak dolgozni mentességet kapnak ez alól. Franciák, hollandok hasonlóan, norvégok azért tudnak kicsit szigorúbbak lenni, mert jóval gazdagabb ország és szinte 100% ingyenáramuk van.
És akkor most olyan országokról beszélünk amik cirka 30 évvel előttünk járnak. Én nem tudom egyes emberek fejében mi zajlik le ilyenkor, mikor dízelkitiltásról pofáznak, főleg itthon. Nagyjából úgy, ahogy a Trabant/Wartburg. Mire kitiltják őket (még most sincsenek), már kutyának se fog kelleni, mert fillérekért lesznek elektromosak használtan. És ha lesz is bármiféle korlátozás, az a fővárosi embereken kívül a lakosság 80-90%-át aligha fogja érinteni.
Továbbá azt is fel kéne fogni, hogy a németeknél azért kellett a korlátozás, mert a gazdagságuk miatt szarni is nagyköbcentis dízellel járnak, magas az NOx érték a levegőben (és nem a korom). Míg itthon a trehány fűtésből eredő szennyező anyagok halmozódnak fel telente és okozzák a rossz levegőt. Teljesen más a kettő. Ezért sincs itthon a fővárosban a tiltás erőltetve, ha nem muszáj. Időnként látszatból beiktatják, mert 1: az autóst mindig lehet szopatni, 2: látszat hogy valamit csinálnak is. Ezért mondogatják a kitiltást is, aztán majd 10 év múlva mikor oda jutunk akkor még mindig ott leszünk, mint ma is.
Pedig ehhez nem kell nagy ész vagy tapasztalat vagy világjárás hogy körvonalazódjon, de úgy látszik sokaknak ennyi sincs meg és rögtön az első Facebook posztra ugranak, mint tik a turhára.
Ez inkább rád jellemző nem tudom észrevetted-e, kettőnk közül ki az aki tényekről beszélt és ki az aki a dízelutálat irányította "agyfosást" írja ki magából ahogy te is.
Sebaj, szagolgathatod még egy darabig, megnyugodhatsz...
Majd meglátjuk, kit igazol az idő. :-)
De az biztos, hogy az egyetlen egy nagyon fontos TÉNY-t nem említettél a kis dörgedelmedben: igen, a németek már TESZNEK az autók által okozott környezet-szennyezés ellen!
Nem csak egy szimpla "lehetőség" ez a városvezetők kezében, hanem FELHATALMAZÁS! A bírósági döntés pusztán csak elébe ment a dolgoknak, amikor jogilag is lehetővé tette ezt.
Majd az állam vesz nekem szépen benzines autót a dízel helyett ha ennyire be akarja tiltani!
Egyébként ez az egész egy marhaság, mert egy normális dízel ami karban van tartva és nem okádja magából a füstöt az nem árt többet mint egy benzines autó vagy egy busz. Másrészt tömeg közlekedjen az aki akar, nem azért vettem az autót hogy álljon a garázsban hanem azért hogy használjam!
"Kíváncsi lennék hogy aki mostanában vett hitelre 20-30millióert dízel autót azzal mit csinálna a kormány."
Velük még Németországban sem lenne semmi. Ugyanis az Euro 5 és 6 dízelek még ott is maradnának. De egyenlőre még ott sincs semmi konkrétum, nemhogy Budapesten.
Én egy másik 67%-os válaszoló vagyok (ennél a kérdésnél ez az első válaszom).
Nem kellene a dízel és benzin pártiaknak összeugorniuk. Felesleges mert a benzineseket is ki szokták tiltani. De most a kitiltások nem hoznak nagy változásokat. Szerintem egyiké se a jövő.
Majd a villanymotoros járművekkel jön el a tisztább levegőjű városok kora. Inkább ezt kellene támogatniuk még jobban a kormányoknak.
Kérdező. légy szíves írd le, ezt melyik jogszabályban láttad!
Én jelenleg csak arról tudok, hogy van egy tervezet (hangsúyozom tervezet, nem konkrét elfogadott jogszabály!), ami szerint legkorábban 2019 év végétől az Euro4 és ennél rosszabb besorolású dízel személyautók forgalmát fogják korlátozni Budapest Belvárosában(!).
Ha ez a jogszabály életbe is lép a lehető legkorábbi időponttal, az is azt jelenti, hogy a mai Euro6-os dízelek 2020-tól is korlátozás nélkül jöhetnek.mehetnek Budapesten.
Ez korán sem azt jelenti, amit a kérdésedben(?) kiírtál. De ha te többet tudsz konkrétumokkal, akkor oszd meg! Konkrét jogszabályokkal, rendeletekkel, ne úgy hogy itt meg ott hallottam, hogy ez meg az azt mondta!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!