Hogyan tudnám eladni ezt a motort? (többi lennt)
Szeretnék megválni egy Simsontól, de nem látom át hogy tudnám "versenyképessé tenni a piacon" eme körülmények között:
-Évekkel ezelőtt szétszereltem hogy kicseréljek benne ezt-azt. A vadi új alkatrészeket megvettem, de az összerakás meghaladta a képességeimet. Azóta is a pincében porosodik.
-Biztosítás évek óta nincs rá.
-Ha jól hallottam már bevezették hogy rendszámtábla kell segédmotorokra is. Én még e korszak előtt használtam, így nincs hozzá az sem.
-Nem találom az adásvételit és (ha voltak) egyéb papírokat papírokat.
"-Biztosítás évek óta nincs rá"
Nem jelent problémát, adásvételivel bármikor köthető rá új.
"-Ha jól hallottam már bevezették hogy rendszámtábla kell segédmotorokra is. Én még e korszak előtt használtam, így nincs hozzá az sem"
Nem jól hallottad, ez sem gond.
"-Nem találom az adásvételit és (ha voltak) egyéb papírokat papírokat"
Nem is kell. Nincs nyilvántartás az SMKP-król, írtok egy adásvételit és kész.
Csak annyit kell tenned, hogy összerakod és legalább nagyjából működőképessé teszed. Addig kis túlzással csak egy ládányi ócskavasról van szó, amiért nem fognak sorban állni a vevők. De amint legalább nagyjából úgy néz ki, hogy ez egy motor, többeket fog érdekelni.
Kosárban, alkatrészként tudod eladni.
Motorként, összeszerelt, működőképes állapotban találhatsz rá vevőt, segédmotoros kerékpárt még forgalomba lehet helyeztetni papírok nélkül, rendszám nem kell rá egyenlőre.
A realitás az, hogy van egy kosár alkatrészed.
Mennyiért tudom eladni alkatrészként kb?
Mennyiért tudnám eladni ha össze lenne szerelve kb?
Ha hivatásos szerelőt hívok kb mennyiért tudom összerakatni kb?
Melyik éri vajon meg jobban...
Nem egy űrtechnika.
Kevés motort szereltem, de simán összeraknám én is.
Még az sem kell hogy működjön, elég ha átforog a főtengely és a buta paraszt már viszi is, mert Simson a király.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!