Miért fagy meg az olaj az automata váltómban télen?
2 évig, mindkét téli időszakban végig bírta az olaj, nem fagyott meg.
3. évben -10, -15foknál már megfagy és hallani ahogy recseg ropog a váltó környékén. Álló helyzetben járatás (15-20perc) után megszűnik a probléma.
Ill. menet közben is pár perc után megszűnik ez a probléma.
Olaj le lett cserélve, de ugyanezt csinája.
*csinálja
Egyébként csak ilyenkor csinálja, amikor ilyen nagy minuszok vannak.
te is troll vagy? ilyen váltólaj-fagyás nem fordulhat elő.
sok automatám volt(van is) de ez még viccnek is rossz.
ha csekélyke víz került a váltóba, akkor az megfagyhat, de a váltódnak annyi.
az olajcsrét úgy csinálták, hogy levették a váltó-teknőt, és tök üres volt, vagy csak leszívták egy olajszivattyúval?
Az olajteknő le lett véve persze, szürőt is cseréltünk benne.
Víz hogy tud belemenni ha nem lett hozzányúlva?
Természetesen akkor lett hozzá nyúlva amikor volt ez a probléma amit fent említettem, azelőtt soha.
Ezután olajcsere megtörtént,de ugyanúgy előjön a hiba a nagy hidegekben.
De érdekes, előtte két évig semmit nem produkált.
Nem érdekelte milyen hideg volt, működött. Most meg nem értem mi van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!