Ti hány évesen tanultatok meg vezetni?
Mikor éreztétek úgy hogy készen álltok rá, szükségetek van jogsira?
Nálunk van egy plusz kocsi és pénz is lenne már, így mindenhonnan azt hallom hogy miért nem tanulok már vezetni.
De a gyakorlati résztől félek, még nem érzem rá "késznek" magam és nem akarok balesetet okozni emiatt. Ráadásul semmi bajom a tömegközlekedéssel, amióta az eszemet tudom így járok iskolába meg ide-oda, tényleg nem bánom.
Szerintetek mit csináljak?
17/l
"Mikor éreztétek úgy hogy készen álltok rá, szükségetek van jogsira?"
A két dolgot külön választanám. A lehető leghamarabb túl akartam rajta esni. Így gimnázium 3. osztályában (az iskola szervezésében volt rá lehetőség) kezdtem el a Kreszt, kb 16 évesen és 9 hónaposan.
Ekkor jogilag lehetőségem rá és ekkor értem rá legjobban ezzel foglalkozni. Később érettségi, felvételi. Utána egyetem miatt másik városba költözés, lakás keresés, állandó ingázások, vizsgaidőszakok... nem nagyon értem volna rá. (Szorgalmi időszakban se a lábamat lógattam, elég sok gyakorlatom volt, így volt, hogy este 8-kor végeztem és olyan csodabogár voltam, hogy én az előadásokra is mindig bejártam.) Utána munka mellett meg pláne nem lett volna se idő, se energiám még ezzel is foglalkozni. Arról nem is beszélve, hogy a munkakörömhöz feltétel is volt a jogosítvány. Szóval jó volt ezt minél előbb letudni szerintem.
Szükségem a jogosítványra is ekkor volt. Egyrészt a munka miatt. Másrészt ahogy dolgoztam és össze tudtam spórolni egy értelmesebb összeget (~1,5 millió Ft) csak utána vettem saját autót. Előtte is tudtam volna venni valami pár százezres roncsot, csak értelmét nem láttam volna. Az egyrészt alkalmatlan lett volna arra, hogy hétvégente 200km-re haza járjak, másrészt tankolni nem tudtam volna ennyi km-re a kevés egyetemi ösztöndíjamból meg a néha összeszedett alkalmi diákmunkákból. A diák kedvezménnyel az IC jegy olcsóbbra jött ki, és nem is zavart akkoriban a vonatozás, buszozás.
Szóval az első saját autómat 10 évvel a jogosítvány megszerzését követően vettem meg. De az első 7-8 évben vezetni is csak hébe-hóba vezettem.
Ha csak városon belül közlekednék és nem gáz nagyon a tömegközlekedés arrafelé, akkor én is simán tömegközlekednék és nem lenne saját autóm, mert én is feleslegesnek érezném. Viszont ha most van időd és anyagi lehetőséged, szerintem csináld meg most a jogosítványt. Nem jó azt tolni, később csak nyűg és ki tudja mikor jön még jól. A gyakorlati részétől természetes hogy félsz. De gyakorlat teszi a mestert! A gyakorlati órák alatt majd többé-kevésbé bele fogsz rázódni. Az elején majdnem mindenki így van ezzel...
Köszönöm a válaszokat, sokat segítettetek!:)
Azt hiszem elkezdem, jövőhéten indul is egy tanfolyam.
A gyakorlati résztől még mindig félek, de ezt valószínűleg csak úgy tudom majd legyőzni ha szembenézek vele. Ha sikerül letenni a jogsit nem fogok száguldozni vagy bármi ilyet csinálni, nem tartom magam felelőtlennek, inkább csak gyakorlok és szépen lassan belejövök majd a vezetésbe:) Meg persze nem kötelező ezentúl kocsival járnom mindenhova, de bármikor jól tud majd jönni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!