Lagzi Lajcsi segítségét kérik kilométeróra visszatekerésben?
Nem értem mi köze van ehhez Lakodalmas Lajosnak.
Erős a gyanú hogy már megvan a jelentkező de legalábbis korlátozottak a jelentkezők lehetőségei:
"A tenderre az jelentkezhet, aki - egyebek mellett - az elmúlt 6 évben összességében rendelkezik olyan alkalmazásfejlesztési referenciákkal, amelyek között, legalább egy olyan van, amely ügymenet-támogatói (workflow) funkciót is tartalmaz, továbbá fel kell mutatni legalább 110 millió forint megvalósítási értékű alkalmazás fejlesztést, úgy hogy a bemutatott referenciák között legyen egy, amelyeknek az értéke - önállóan - elérte a 80 millió forintot."
A KM óra csalókat elvileg a KEKKH gépjármű adatnyilvántartó rendszere is hivatott lebuktatni de látod hogy meg tudják kerülni. A külföldről hozott használt autóknak pl hogy fognak az új rendszerben utánanézni? Mire a Magyarországon ezután vásárolandó autók olyan számban kerülnek majd a piacra hogy ennek nagy haszna legyen - addigra már az egész szoftveres tákolmány elavult lesz. Ez így csak egy újabb átlátszó mutyi lesz egy vagy működő vagy nem működő rendszerrel.
Elég gyengécske lett a kérdés. A trollkodáshoz még sokat kell fejlődnöd! Nem találtad a humor kategóriát?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!