Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Szerintetek hengerfejes, vagy...

Szerintetek hengerfejes, vagy csak tömítés?

Figyelt kérdés

Autópályán meghajtottam kicsit az 1.9td-m. Vagyis nem úgy, csak gyorsan mentem vele. Amikor lassítottam, azt vettem észre, hogy gőz jön ki a motortérből. Azonnal megálltam vele. A hőmérő semmit nem mutatott. Ugyanúgy középen állt, mintha üzemi hőfokon lenne. A vízcsövek szinte üresek voltak. Szerencsére megállt egy autós segíteni és kaptam tőle egy kis vizet. Nagyon lassan beletöltöttem és elgurultam a legközelebbi pihenőhelyre. Amikor odaértem, megvártam még lehűl a motor és öntöttem bele vizet. Indítás után, a tartályból már nyomta is ki a vizet, bugyogott, füstölt. A csövek szinte azonnal felkeményedtek. A hengerfej az nemrég lett pedig cserélve ÚJ gyárira.


(Az előző hengerfej 3 helyen is gátrepedéses volt és úgy mentem vele több mint 1 évig, de semmi változást nem éreztem vele. Nem füstölt, a víz csak épp hogy fogyott és teljesítményben sem éreztem semmi változást.)


Teletöltöttem és lassan hazagurultam az autóval. Másnap reggel ugyanúgy könnyen indult, mintha nem is történt volna semmi, fehér füst nem volt. Lassú gázadásra se jött semmi. Hirtelen gázra viszont, egy kis fehér füst pamacsot kaptam, aztán ennyi. Nem jött több. Később bevittem a szervízbe és ránézésre, nem találtak SEMMI repedést. Elküldték hengerfejeshez nyomáspróbára.

Mire számíthatok? Hengerfejes, vagy csak tömítés? Állítólag a szerelőnek hengerfej csere után, meleg motornál utána kellett volna húznia még. Víz visszanyomást nem csak gátrepedés és tömítés okoz?



2016. okt. 14. 15:20
 1/7 anonim ***** válasza:
Ha mar ott van a szervizben akkor had ne kelljen belemennünk vak találgatásokba,mert millio dolog lehet a gond....valoszinuleg nem sokara megtudod mi a helyzet!
2016. okt. 14. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 veterán vas ***** válasza:
90%

Szóval, a szervizben -ahol szakmabeliek testközelben láthatták/hallhatták az autót- nem tudtak semmit mondani. Most arra számítasz, hogy itt, a gyakori kérdések fórumán majd egy szabadnapos suszter, vagy egy unatkozó hetedikes, megírja neked a tuti választ. Csak úgy látatlanban.

Hát hogyne! :)

2016. okt. 14. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
93%
Szerintünk hengerfejes, vagy csak tömítés.
2016. okt. 14. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 veterán vas ***** válasza:
32%
Esetleg a róka? Vagy a póni? :D
2016. okt. 14. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Csak arra számítok, hogy háthq van hozzáértő, aki azt mondja, hogy látott már ilyet, vagy hasonlót. Csak megnyugtatásképp tettem fel a kérdést. Esetleg ha nem látszik repedés, az jó jel?! Vagy látható repedés nélkül nyomhatja ki a vizet?!
2016. okt. 15. 01:02
 6/7 JulesTS ***** válasza:
Láttam ilyet, meg hasonlót is. Ha nem látszik repedés, az lehet jó jel és lehet rossz is. Igen, látható repedés nélkül is nyomhatja ki a vizet. Nem tudom, hogy mit és hogyan csináltak rajta a szerelők, de az gyanús, ha új hengerfejjel is a hűtőrendszerbe dolgozik a motor. Azért ilyenkor már érdemes megnézni a hengereket is (nincsenek elrepedve), a blokk felső síkját, ha hüvelyes a blokk, akkor a hüvely kiállást... Távolról csak találgatni lehet, ha a szerelők nem találják meg a hibát, akkor másik szervízbe kell vinni... (többek között ezért javítok magamnak mindent...)
2016. okt. 15. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Nagyon szépen köszönöm a válaszokat :)
2016. okt. 15. 13:05

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!