Miért jelzi be véletlenszerűen az olajhibát? Audi A4 (2001)
Az 1 éve vásárolt gépjárművemben egy idő után elkezdett meglehetősen furán működni az olajnyomást/kevés olajat jelző rendszer. Eltelt úgy 2 hónap, majd elvittem szerelőhöz, azt mondta, hogy az olajszint jelzőt cseréljem ki. Mondtam, hogy rendben, akkor cserélje ki. 25 ezrembe került, aztán 1 hét múlva még rosszabb lett a helyzet. Az olajnyomást már nem szokta kiírni, viszont azt, hogy kevés az olaj, azt ki szokta.
Érdekes módon amikor kiírja, járkálok vele, aztán 1-2 napra rá megnézem az olajat (tehát a nívópálcát kihúzom), és hirtelen eltűnik a hiba, majd megint egy idő után jön csak elő. Hónapok óta csinálja ezt. De az biztos, hogy azonnal eltűnik, ha megnézem az olajat :) (a motoron lévő olajsapkát is fel szoktam néha nyitni, belenézek, aztán lezárom)
Egyébként szögezzük le : nem kevés az olaj, több mint félig van.
Szenzorhiba.
Egyelőre minden nap nézd meg, és akkor nem fogja kiírni.
Rakják rá OBDre, akkor kiírja, hogy kitől jön a hiba.
Az olajteknő aljában van az olajszenzor,amit három imbusz csavar rögzíti az szokott bedögleni,az olajminőséget figyeli ez a szenzor és mikor már elhasználódott az olaj akkor kellene neki jelezni.
Állítólag VW betegség,hogy megbolondult és jelez ha kell ha nem,ki kell cserélni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!