Rólatok hogy vélekedett az oktató a vezetés órákon?
Figyelt kérdés
Az érdekelne mennyire dicsér vagy dorgált titeket , Még csak a negyedik óránál járok de kiváncsi vagyok a véleményekre.#veztés óra
2016. aug. 22. 19:19
1/3 anonim válasza:
Kezdetkor korrigált és figyelt erősen . Rám fért mert semmi gyakorlattal jelentkeztem jogsira . 3szor megvágtak ,uccsó vizsga után hétre vettem első Golf 2esem . Egy hónap stikába vezetés után jelentkeztem és hiba nélkül átmentem .
2/3 anonim válasza:
Ment jól, de direkt nem dicsért soha, aztán az utolsó órán kiderült, hogy azért, hogy ne bízzam el magam. Igaza is volt, így mindig próbáltam jobban igyekezni, figyeltem minden apró részletre. Így nyugodt szívvel küldött vizsgára, meg is lett elsőre.
3/3 anonim válasza:
Az oktató feladata, hogy megtanítsa az alapokat a tanulónak, s ez általában úgy működik, hogy amit nem jól csinál a tanonc, azért szól az oktató, de amit jól csinál, azért nem szól.
A vezetés utáni összegzés is főleg a hibákról szól, azokból lehet és kell tanulni, megemlítve azokat a dolgokat, ami már elfogadhatóan megy, de nem azokon van a hangsúly.
Önbizalom növelőnek mindenképpen hasznos, ha időnként azt is kiemeli az oktató, amivel elégedett, de azt el kell fogadni, hogy a célja mindig az, hogy abban fejlődj, ami még nem megy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!