Egy 400 lóerős autónak kitörhet a fara, akár egy előzésnél?
Van egy ismerősöm, akinek van egy BMW 760iL (E65) típusú autója, 445 LE, és megbeszéltük,hogy valamikor kipróbálhatom.
Várom már, de tegnap láttam egy feltehetőleg M5-ös BMW-t, 4 kipufogója volt, meg a hangja alapján gondolom annak.
Ez megelőzött egy elég szar úton,úgy hogy én is mentem 90-100-al, ő meg aztán taposta is.Gyorsan kellett visszatérnie, mert jöttek szemből, de előttem is mentek, így fékeznie is kellett.Villant a féklámpája, és a fara szemmel láthatóan már ment is a másik sáv felé.
Kicsit én is megijedtem, de nem történt semmi, csak belegondoltam,hogy az M5 is van 400 LE, a 760 meg még annál is erősebb.
Nyilván a kipróbálás nem abból állna,hogy 200-al árkon bokron át, de azért egy-egy előzést eltudnék képzelni, csak most így ráébredtem,hogy egy ilyen erős autó marhára nem játék.
Bízok magamban annyira,hogy tudom,semmiképpen nem törném szét, de ezeknél tényleg előfordul,hogy önálló életre kel a fara, vagy ez inkább a sofőrön múlik?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Azt írod
" Villant a féklámpája és a fara szemmel láthatóan már ment is a másik sáv felé".
Na akkor a fékezéstől farolhatott meg. Az teljesen a sofőrön múlik hogyan viselkedik az autó. Ha valaki nem érzi , nem tud bánni egy autóval akkor az 50 lóerős is megviccelheti. Én neked is azt javaslom hogy legalább egy néhány tízezer km legyen a lábadba kisebb autókkal , mig egy ilyen erőssel elkezdesz vagánykodni. Tudod minél magasabbra megy az ember , annál nagyobbat eshet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Attól is függ milyen beállításon van az autó és milyen az útfelület, mert ha sport módban van akkor már ott elbaltázhatja az ember egy síkos útra, de amúgy a nagyobb 7-es, kisebb eséllyel dobj ki a farát, vagy kevésbé tolja ki, mint az 5-ös és főleg mint egy M5.
Amúgy jó a megoldás a BMW-ben a hátsókerék hajtásra, de elő autónak senki ne vegye! Mert csúnya meglepetések érhetik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Érdekes a szitu amit láthattál, nem tudom mi történhetett.
Amúgy ezekben az E65-ösökben, meg az M5-ösökben is, bolondbiztos az ESP. Azaz ha nincs kikapcsolva, padlózhatod akárhogy, mert úgysem fog elpörögni. Főleg a 7-es BMW, ami egy elég nyugis autó. Nyugodtan kipróbálhatod a 760-ast, nem lesz semmi baj, csak annyi, hogy ne egyből nyomj padlógázt, meg kanyarokban vigyázz egy kicsit, amíg megszokod hogy hogyan viselkedik.
Régen voltak nagyon veszélyesek az ilyen 150-200 lóerő körüli BMW-k, amikben se ABS, se ESP, és nem is voltak ilyen nehezek. Például egy E30-ast már ésszel kell vezetni, de még az E34-es is tud meglepiket okozni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Minden elektronika legyen bekapcsolva és a kanyarokban lehetőleg ne padlózd el neki. Ha nem kezded el az autó fizikai határait feszegetni, akkor nem lesz gond.
... és igen. Oké hogy 1800-1900 kilós autó és oké hogy automata váltó. De akkor is itt majd 450 lóerő megy rá a hátsó kerekekre. Elektronika nélkül egy kezdő sofőr simán az első előzésnél is árokba boríthatja, ha úgy bánik a pedállal mint egy kommerszebb autónál.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Attól is függ milyen beállításon van az autó, mert simán bármit kijöhet véletlenül is, ha vadulsz.
Amúgy meg kézifék, és úgy padló gáz és kikapcsolt cuccok, és ott a fardobás direktbe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!