Melyik tisztít jobban?
1991 VW Passat 1.9 TD motorja nem füstöl, nincs gond a hűtésével, de mivel hiába cserélek olajat, sosem lesz méz szinű az olaj a nívópálcán ezért tisztító adalék helyett raknék bele Eneos olajat. Elvileg ez nagyon kitisztítja a motort és jobb mint az adalék. A motor kb 5 éve lett generálozva, szóval elvileg nem kellene feketének vagy sötét barnának lennie, ha frissen cserélem is.
Nem tudom, hogy van e értelme ennek, vagy mivel régi szívódízel ezért mindig feketébb/sötétebb marad az olaj és hagyjam inkább.
Előre is köszönöm a válaszokat.
"elvileg nem kellene feketének vagy sötét barnának lennie, ha frissen cserélem is."
Pedig olyan lesz csere után az új olaj is.
Nincs szükség semmilyen tisztítóra.
Dízelnél ( az újaknál is ) leljesen normális, hogy olajcsere utáni napon már fekete az olaj.
Ez nem jelenti azt, hogy ott bármilyen probléma lenne.
A dizel nagyon kormol, az olaj magába fogja a szennyeződéseket, ez a dolga, amit majd az olajcserénél leeresztenek az olajjal együtt.
Használd hozzá az előírt olajat és cseréld a megadott időközönként.
Ha szeretnéd tisztának látni az olajat betöltés után, akkor át kell mosni a motort. Egyszer a régi olaj + "flush" adalék vagy gázolaj. Utána nagyon olcsó olajjal kiöblíteni a "flush" utáni maradé fekete lét, illetve magának a "flush" folyadéknak a hígító hatását - ekkor már lehet új az olajszűrő. Ennek leengedése után mehet bele az új olaj. Jó esetben a megjáratás (30mp) utáni első szint-ellenőrzésnél még hasonlít a színe a betöltéskorihoz. De, mivel a dízel kormol, utána úgyis fekete lesz.
PD esetén, mivel annak speciális adalékolású olaj kell a pd rész miatt, ezt nem csinálnám semmiképp, de amúgy meg normál td(i) esetén sincs értelme.
Röviden: a blokkban levő maradék elsötétíti a friss olajat, ezért olyan színü rögtön betöltés után az új olaj is, és max akkor lesz/marad rövid ideig az eredeti színe, ha előbb másik folyadékkal /olaj/ tisztára öblíted a blokk olajjáratait.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!