A motorosoknak kell fizetni a parkolásért?
"nem kell mivel a motoron nem lehet hova tenni a jegyet"
Ez csak az egyik indok. A lényeg, hogy motorral nem a gépkocsik parkolóhelyén kell várakozni, hanem ha a feltételek adottak, akkor a járdán. Ott meg egyébként se kell fizetni a várakozásért.
Ugyan a KRESZ így rendelkezik:
"Megállás
40. §
(3) Kétkerekű motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral és kerékpárral egymás mellett két sorban vagy az úttest széléhez viszonyítva ferdén is meg szabad állni, ha a járművek az úttestből egy személygépkocsi szélességénél többet nem foglalnak el. Ahol a várakozóhelyet útburkolati jel [18. § (1) bek. j) pont] jelzi, egy gépkocsi részére szolgáló helyen két ilyen jármű is megállhat."
De viszont:
"(8)255 A járdán - részben vagy teljes terjedelemben - csak akkor szabad megállni, ha
a) azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi,
b) a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalja el,
c) a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad, és
d) a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladja meg.
(9)256 A járdán a mozgásában korlátozott személy (vagy az őt szállító jármű vezetője) járművével, a betegszállító gépjármű, az iskolabusz, a gyermekeket szállító autóbusz, a kerékpár, a kétkerekű segédmotoros kerékpár és a kétkerekű motorkerékpár a (8) bekezdésben említett egyéb feltételek fennállása esetén akkor is megállhat, ha a megállást jelzőtábla vagy útburkolati jel nem engedi meg.
Várakozás
41. § (1) A 40. § rendelkezéseit értelemszerűen alkalmazni kell a várakozásra is.
(2) Tilos várakozni [a 40. § (5) bekezdésében említetteken túlmenően]:
e)258 az úttesten ott, ahol a járdán a megállás megengedett."
Ez utóbbi szabály miatt gyakorlatilag tilos a motorkerékpárral az úttesten várakozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!