Mi értelme lesz a vezetés nélküli járműveknek?
Én azt tudnám elképzelni, ha ez vegyesen tudna működni, azaz lehetne manuálisan is vezetni, de ha úgy adódik automatán is hazavisz.
Gyakorlati előnye: alkoholt fogyasztasz és igazoltan hazavisz a kocsi, nincs baleset, nincs bírság, nem kell sofőrszolgálat. :)
engem kiskoromban megcsapott a benzingőz illata azóta szerelmese lettem, nem bírom elviselni ezeket a hibrid vackokat, meg elektromos izéket, egy autót igenis a sofőr vezessen, aki meg nem képes vezetni, az fogadjon sofőrt ;)
Különben is, ha az ember hibázik, akkor a robot is hibázik, mert azt is embere készítik, ennyi
Még jó, hogy vannak akik másképp vélekednek mint te, különben még mindig lovakon járnánk, mert "jó ez így is" :)
Haza tud vinni az autó, ha:
- rosszul leszel és nem tudsz vezetni
- nagyon fáradt vagy
- ha olyan szinten lesz már a dolog, akár munkából elküldheted a kocsit, hogy szedje fel a gyereket a suli előtt, vigye el edzésre, majd menjen vissza a munkahelyedre, hogy te is haza tudj menni
- vezetni nem tudó személy is el tud intézni mondjuk egy nagybevásárlást
Sok helyzet van, amikor simán jól jöhet. Neked még persze szuper dolog a vezetés, de később egyre inkább elpazarolt idő lesz az autóban ülés, majd megtapasztalod. Ha valaki vezet helyetted akkor tudsz aludni, esetleg túlórázni egy laptop segítségével, és azt az időt sem a családtól kell elvenni.
Mindenkinek megvan a saját maga véleménye.
Én azt mondom, hogy néha jó, de néha rossz. A Nissan, a Toyota és a Google is próbálkozik ezekkel. a Google autók már több mint 1.000.000 km-t tettek meg ütközés nélkül, csak kiderült, hogy amint havas-latyakos lesz az idő a kocsi üzemképtelen. A Nissan 2020-ra már gyártani szeretné az önvezető autót.
Egy bizonyos ponton jó, hisz ha állandóan úton vagy, fárasztó nagyon a vezetés és jó, hogyha a kocsi átveszi kb 40 km-en keresztül a vezetést, és addig te el tudod intézni a laptopon az ügyeidet.
Én rábíznám a vezetést egy kocsira, ha az út száraz és jó minőségű lenne, de sosem aludnék a volán mögött, még ha magát vezeti is a kocsi. Legyen mert városi közlekedésben elkerülhetőek a balesetek, ráadásul városban a sebesség is kisebb mint egy német autópálya "NO LIMIT"-es sávjában ahol 250-nel mennek a kocsik. ha ott valami gáz van, akkor...
Ugyanakkor ez is jó dolog, hogy a kocsi elmegy ide-oda, és felveszi az embereket.. Például ez jó azoknak, akiknek a rokonaik távol élnek és idősek. Felküldöd értük a kocsit, és a kocsi hazahozza őket. Jó, mert nem neked kell megtenni a nagy távokat, és teszem azt karácsonykor, inkább küldenéd fel a kocsidat az idős nagyszülőkért, mintsem egy fél/egy egész napot utazz, hogy elhozd őket karácsonyra.
14 évesen milyen szépen megfogalmaztad.
Az önmagukat vezetni képes járművek korszakában is meglesz a választási lehetőségünk (remélem), hogy akarunk-e mi vezetni. Magam is szeretek vezetni, de előfordul, hogy egy 2 órás unalmas autópálya menet alatt jobb lenne kihasználni az időt és befejezni egy elkezdett munkát, vagy átnézni még egyszer a megbeszélés anyagát, vagy egyszerűen csak szundítani egyet.
Én már a Teslával és hasonlókkal is így vagyok, egyszerűen hiányzik belőlük az érzés.
Két autót használok, egy dízel 2.2-es Mazda 6-ot illetve egy 69-es Camaro 6,5 literes motorral... nem fut sokat, max 2-3000km/év de biztosan nem adnám oda semmilyen modern autóért.
Lehet a fenntartásából és amit benzint már benyelt vehetnék valami modern sportautót, csakhogy hiába van bennük nagyobb teljesítmény, meg jobban gyorsulnak, de nem adják vissza azt az érzést mint ez a több mint 40 éves gép.
Utolsó:
És igen...
Van aki megvesz egy kocsit több mint 20.000.000 ft-ért csak mert kell és hamár ott van akkor nézzék is meg. De elég lenne fele annyiért venni egy Camaro-t, és azt 1000x többen nézik!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!