Mazda 626 (1985-ös) autómnak mitől jár nehezen a váltója?
Figyelt kérdés
Nemrég vettem használatba, sokáig csak állt. És zavar, hogy jelentős fizikai erőt kell kifejteni, hogy egyik fokozatból a másikba tegyem. Más gond nincsen vele, szépen beveszi a fokozatokat, nem akad meg, nem kerreg, ügyesen a helyére pattan, de a kar nagyon nehezen jár. Javítható ez? Tanácsolták, hogy talán olajat kéne cserélnem a váltóban, bár a szerelő véleménye szerint ez a váltó nem lesz ennél jobb (szerinte tök normálisan vált, szerintem ez baromság). Emlékszem, 15 évvel ezelőtt, amikor még gyerekként próbálgattam az udvaron, leheletfinoman lehetett váltani. Javítható ez, vagy fogadjam el ezt mint állapotot?2010. jan. 16. 20:32
1/4 anonim válasza:
Pedig először a váltóolajat kellene cserélni. Ha nem lesz jó akkor szét kell szedni az egész váltót.
2/4 A kérdező kommentje:
Igen, olajcsere mindenképpen lesz. Csak érdekel, mi okozhatja még, próbálok felkészülni rá, mekkora beruházást jelenthet. Az autó most épp javításon van, műszaki vizsgán fennakadt egy futómű dologgal, és ezt javítják. Amint túl lesz rajta, jöhet a váltó körüli sürgés-forgás.
Ha olajcsere nem segít, akkor miért kell szétszedni? Úgy értem, van valami konkrét ötleted, hogy mi lehet még, vagy azért kell szétszedni, hogy megnézni, mi a baja? :)
2010. jan. 16. 20:53
3/4 lodarazs válasza:
A kapcsoló-mechanikát tisztítsd, fújkáld meg. Szólj valakinek, hogy kapcsolgassa a fokozatokat, amíg te megnézed, hogy mi mozog a váltón és környékén. Ami mozog azt kendd meg. Jó a csavarlazító is.
4/4 A kérdező kommentje:
Ez jól hangzik, bár ezt szakemberre fogom bízni. Sokba kerül egy ilyen tisztítás-olajozás?
2010. jan. 16. 22:25
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!