Pitbikeokról info?
Sziasztok. 17 éves vagyok, már régóta szeretnék egy motort. Keresgéltem az interneten és rátaláltam pár tetszetős pitbikera, és lenne pár kérdésem.
Nos először azt hittem, hogy ezek gyerekeknek való motorkerékpárok, de aztán találtam 14/17" keréknagyságú pitbikeot is, ebből kiindulva nem csak gyerekmotor. Szerintem nekem megfelelő lenne egy ilyen nagyságú motor, ahogy néztem youtubeon a felvételeket úgy tűnt, hogy kényelmesen el lehet rajta férni. Ez igaz, vagy csak úgy tünik?
A másik kérdésem: kisebb városban élek, a folyópart és a közeli falvak határai tökéletes helyek lennének számomra, hogy bejárjam őket. Ha mégis véletlenül elkap a rendőr (mert ugye a folyóparthoz el is kell jutni, bár 1 utca és ott is vagyok) akkor számít az, hogy van jogosítványom? Ha igen akkor milyen típusú szükséges? Pitbikeot papírokkal együtt érdemes venni, vagy anélkül - ha határba, folyóparton, földeken használnám?
És kb mennyit fogyaszt a gép? Használtan, vagy újonnan éri meg venni pitbikeot? Még nemtudom mennyi pénzem lenne rá, de ha tudnátok konkrét motorokat mondani, hogy melyik éri meg az árát, azt nagyon megköszönném.
Bocsánatot kérek a hosszú szövegért és a sok kérdésért, de szeretnék biztosra menni.
a pitbike soha nem volt gyerek motor,még a mini kategóriással is felnőttek versengenek /bár az szerintem marhaság/.
a midsize kategória 12-14es kerék méret a normál.
14-17 nem tudom milyen pitbike,nem lehetséges hogy az egy dirtbike volt?
azok állóhengeresek,nem ritkán 5sebességesek és a kerekük is nagyobb,van hogy önindító is van rajtuk.
azokat nem nagyon ajánlom,max ha nevesebb gyártótól való mint pl pitsterpro.
egyéb akármilyen dirtbikeot ne vegyél mert nagyon gagyi konstrukciók és alkatrészt sem találsz hozzájuk.
én a midsiz piteket ajánlom neked,azok is jók terepen,hiába kisebb a kereke szépen veszik az akadályokat.
viszont egy nem ócó kína pitbike nem olcsó,200 ropi felett kezdődnek és egy lxr 160pl már 500ropi.
/használtan 240ért láttam/
az viszont már tényleg komoly tervezés,versenyzők segítségével tervezték meg a mopcit.
jogsi gyári pitre vagy dirtre nem lehet mivel nem endurók,ezek pálya motorok,versenyzésre lettek kitalálva nem közúti forgalomba.
ha endurót csinálsz belőlük ugyan az határozza meg hogy milyen jogsi kell rá mint a nagytestű motorok esetében.
hogy mennyit fogyaszt az köbcenti függő valamint hogy mennyire húzod neki,egy pit 4liter alatt simán elvan.
Elképzelhető, hogy dirt bike volt, de pitbike ként volt hírdetve.
Azért gondoltam nagy kerékméretre, mert azon nem néznék ki nevetségesen. A midsize mennyire kicsi? Nem szeretném, hogy majd a haverjaim kiröhögjenek a 175 centimmel egy kis motoron :D Bár mondjuk ez a legkisebb proléma, inkább azt kérdezném, hogy mennyire kényelmes?
180ezer körül milyen márkák közt érdemes körülnézni (használt)-és mire kell legjobban odafigyelni?
Továbbá milyen gyakran kell szervizelni a pitbikeot? (nyilván ha nem kínait veszek-amit nem tervezek-akkor sokkal tovább el van szerviz nélkül).
És még egy nagyon buta kérdés, de muszáj megkérdeznem :D Szóval 1 utca választ el a folyóparttól, ahová rendőrök nem járnak. Haver ide jár 250ccm-es négykerekűvel ökörködni, papírok/jogsi nélkül. Mellesleg a folyóparton sok helyre el lehet jutni, ahol élmény motorozni, és közútra ki sem kell menned. Szóval az lenne a kérdés, hogyha a pitbikeot eltolom ezen a mellékutcán a folyópartig, akkor mennyi az esélye ha véletlenül találkoznék egy rendőrrel, hogy megbüntet? :D
a midsize pitek ülés magassága is meg van 80-83cm,a háromszögük pedig felnőttekhez van készítve,tehát elférsz majd rajta normálisan.
nyilván nem a kényelemről szól egy versenyzésre való motor,mint ahogy egyik terepmotor sem de nem lesz a lábad a nyakadban ne aggódj.
180cm feletti emberek is versenyeznek velük.
180ért nem tudom milyen használtat kapsz,ne dőlj be az áraknak vannak akik a sz ar ért is elkérnek 200at is.
tele van a használt motor piac ócska pitbikeokkal,elszórtan látható csak olyan ami valamire is jó.
pitsterpro,bse motorban gondolkozz,őket keresd.
hogy milyen gyakran kell szervizelni attól is függ miként használod,ha csak a faluban csapatsz akkor nem fogod sűrűn szerelni.
versenykörülmények közt folyton fullon járatva nyilván gyorsabban kopnak.
a buta kérdésed pedig tényleg elég buta,hiszen én honnan a jó égből tudjam hogy a rendőrök mennyire látogatják azt az útszakaszt ahol tolni fogod.
egy biztos,ha a sarkon van a rendőr őrs akkor sűrűn találkozhatsz velük.
ha pedig tolod a motort akkor nem fog megbüntetni.
Értem, köszönöm a hasznos válaszokat.
A versenyzés nálam a határba való meghuzatásnál kimerülne, szóval nem gyilkolnám agyon. :D Egy ideig ugratani sem mernék vele.
Ja, jut eszembe: milyen márkáktól kell óvakodni?
Ez például miért nem érné meg? (korábbiakban említettem a 17/14-es kerékméretet, és most rákerestem ismét)
én nem mondtam hogy nem érné meg,ez egy pitbike nagyobb kerék mérettel.
mivel használtan kerül 140be így azt sem zárja ki hogy újonnan 200 ért ment.
én pedig azt írtam hogy 200nál kezdődik a minőség.
annyi szent hogy a hondának semmi köze ehhez a motorhoz,nem tudom miért ír sok hirdető ekkora marhaságokat.
ránézésre nem rossz block van benne,a bse pitekben láttam ilyet,ez szerintem egy bse 125 lesz.
a lánc sem nyalja a hátsó villát /olcsó dirtbike hiba/.
ránézésre nincs baj ezzel a mocival.
azért nézz szét a nagyobb ccm-is gépek közt is.
Jaja, nézegetek és próbálok válogatni, hogy melyik tetszik/nemtetszik és melyik éri meg. Csak az a gond, hogy nem értek hozzá.
200tól kezdődik a minőség, de ha olcsóbban sikerülne szereznem valamilyet -és nem gyilkolnám annyira- akkor az is kibirná a túrázgatásaimat az erdőben/baromkodásaimat, nem? :D
x4 es új blokkal,érdemes lenne meg nézni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!