Milyen első autót javasolnátok egy fiúnak?
Amit tudni kell:
Fiatal vagyok, friss jogsis.
Valami nagyon alap autóra gondolok, ami olcsó mint pl a Swift.
Keveset fogyasszon. (Azt szeretném, ha egyedül diákmunkával el tudjam tartani, ne a szüleimnek kelljen.) Nem kell túl tágasnak lennie, mert még nem családosan használnám :)
Néztem a Puntót, Swiftet (Sedánt is), Peugeot-t, Corsát.
De nem tudom, hogy nem-e lenne nevetséges egy fiúnak.
Ötletek?
Ha 350ért megbízhatót akarsz, akkor kicsit spórolj még, mert pont most néztem, és az első igazán vállalható Swift Sedan ~380 ezer.
Ha keveset fogyasztót akarsz, akkor kismotoros benzines Peugeot 205. Ne 106-ost vegyél, mert annak lényegesen gyakrabban hullik szét a hátsó futóműve, és egy kis retikül, az amúgy sem nagy 205höz képest.
A 205 elég gyakori autó, de kevés eladó van, annak idején több, mint 5 millió darabot gyártottak belőle. Volt szerencsém több darabhoz is, egy 1.9D-hez, ez nagyon jó autó, jól is megy, de a mostani darabokban csillagászati kilométerek vannak, jellemzően karbantartás nélkül. Viszont egy 60 ezer forintért vett 1.0 karbis benzinessel is mentem sokat, aminek ugyan vannak bajai (40 ezer forintnyi lakatolás, kuplungozás, egy féltengely, és két első ülés csere, meg pár apróság), de mit akar az ember manapság 60ezerért? Annyiért más telefont se vesz :D
Ez utóbbi se eszik 6nál többet városban, országúon meg inkább 5 környékét.
Ez nagyon alap autó, olyannyira, hogy nincs is, ami el tudna romolni benne :D
Csak úgy viszonyításképp, vettem bele két első lámpát, mert valami huligán úgy gondolta, hgoy vicces lesz sörösüveggel bezúzni, 3500 Ft volt darabja. Vadonat új lámpa, számlával, boltból.
Nevetségesnek akkor mondanám, ha kis virágok, meg pillangók vannak rajta :)
Egyébként, egy 1.6 Swift Sedannal toltam le első jogsis éveimet, első két évben több, mint 50 ezret mentem vele, és nagyon szerettem, kényelmes az ülése (a sedanba jobb üléseket tettek, mint a hatchback-be), hosszú távon is élhető, és nagyon kellemes az 1.6-os karakterisztikája. Igaz, olyan 7 körül eszik városban, az említett darab LPG-s, az olyan 8,5 körül volt, de mentem vele országúton 6,5 liter gázból is.
Most sem vagyok sokkal idősebb, és egy 123-as diesel Mercedesem van, amit éppen hogy 6 számjegyű összegért vettem, viszont én sokat járok több emberrel, jól jött hogy ebben el lehet férni öten kényelmesen. A Swift 4 embernek volt kényelmes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!