Heló! Csak annyit szeretnék kérdezni, hogy kell parkolni dombon fölfelé?
#10, teljesen igazad van. Nem fogalmaztam pontosan. Bár azt sem mondtam, hogy nem szabad újból lenyomni a fékpedált. Kár. hogy nem írtad le a kérdezőnek, hogy ez miért szükséges, és akkor hogyan kell eljárnia, pedig biztosan érted/tudod.
Nos azért kell az automatás kocsinál a rögzítőfék behúzása után, természetesen célszerűen N-fokozatban állva elengedni a pékfedélt, hogy az autó egy pár centit meggurulhasson az emelkedő miatt. Ha ekkor P-ben lenne, már összeszorulnának a reteszelő szerkezet kapcsoló körmei. N-ből természetesen P-be téve le lehet nyomni a fékpedált, sőt le is kell, mert nemigen ismerek olyan autót, ahol nincs a kettő között egy R-fokozat, ami ugyebár újból megmozdítaná az autót. Ezért írtam, hogy egyesek szerint célszerűbb ilyenkor nem használni a P-t. Én is egyet értek ezzel, de ha valaki ésszel, a szerkezetet ismerve használja, és miért ne tudná, ha elmagyarázzák neki, akkor lehet.
Az igaz, hogy ha az autó a nem megfelelő rögzítés miatt elgurulna egy nagyobb emelkedőn, és csak a reteszelő szerkezet fogná meg, akkor az nagy valószínűséggel sérülne. Ezért írtam, hogy rögzítőfék!!!
Köszönöm a kiegészítést!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!