Mennyire lehetett volna 1937-ben Budapesten csajozni egy ilyen mercivel? Kinek lehetett ilyenje akkoriban Magyarországon?

Ha jól tudom, 500K Special Roadster nem volt hazai tulajdonban. Voltak különlegességek (akadt néhány Bugatti, a kormányzó Maybach Zeppelint használt), de azért ennyire meredek autó hazai tulajdonban talán nem volt.

Mindenesetre egy ilyen autóval a mai értelemben "csajozni" nem lehetett volna. Ez a "megyek az utcán, kikönyöklök az ablakon, oszt' felszedem a jó pipiket" módszer azokban a körökben, ahol szóba kerülhetett egy 500K megvásárlása, nem működött. Ott mindenféle finom úri szalonokban, fogadásokon ismerkedtek a fiatal hölgyek és urak és ha olyan szerencsések voltak, hogy nem a szülők választották ki, kivel házasodjanak (mondjuk egy jövedelmező cég tulajdonrésze vagy egy szép, nagy birtok megszerzése érdekében), akkor volt rá lehetőség, hogy a fiatalúr elhívja szíve hölgyét egy kocsikázásra csodálatosan szép Mercedes-Benz kabrioletjével. Arra nem mernék megesküdni, hogy mondjuk onnan, a fogadásról haza is vihette (bár voltak kellően merész jelentkezők, szerintem biztosan megtörtént), de mondjuk egy napsütéses tavaszi vasárnap délelőtt biztosan kirándultak egyet a budai hegyekbe, a a leányzó családja eléggé megbízhatónak találta az ifjút.

Na, igen, azon a szinten már tellett saját sofőrre is. De a világpolgár ifiúr az ilyen Benzet nem azért vette, hogy a sofőr vezetgesse, ő meg az anyósülésről nézelődjön. Az ilyen, kétüléses autókat a tulajdonos saját maga vezette, mellette pedig általában a szíve hölgye, később menyasszonya, még később felesége ült. A sofőrös autókban mindig is két üléssor volt, hogy az uralkodó osztály el legyen választva a munkásosztálytól. Ebből a célból nem átallottak néhanapján még válaszfalat is emelni a két üléssor közé, ahogy azt ma is sokszor megteszik. Sőt, a town car felépítménynél még olyan gonoszságot is megtettek, hogy csak a hátsó üléssorok fölött volt fémtető, elöl csak összecsukható vászontetőt használtak, esetleg még azt sem. Na, ez már igazi kitolás volt a sofőrrel. Mondjuk ennek a fordítottja is elterjedt volt: a landauleteken elöl fémtető volt, hogy nyáron főjön meg a dolgozó, hátul pedig vászontető alól süttethette magát a nagyságos úr és kedves neje.

(na, de most már messzire mentem, nem ez volt a téma)

A két világháború között nem voltak itthon népautók. Azok a mindenféle csudák, amik itt szóba kerültek (landauletek, town car-ok, roadsterek) tőlünk nyugatabbra is az elit autói voltak. Itt, Európában a "népautó" kategória ekkor még nem is igazán létezett, inkább csak a tengerentúlon a Ford T volt valóban tömegek számára elérhető, olcsó gépkocsi.

Európában több típus is akadt, amit ilyen célra terveztek: Hanomag 2/10PS "Kommisbrot" (na, ez mondjuk már nagyon minimálautó volt, lánchajtással, differenciálmű nélkül, elöl-hátul egy-egy lámpával), Opel 2PS "Laubfrosch" (ennek legalább autóformája volt), Citroën 5CV (erre hasonlított az Opel, volt is belőle baj bőven), Austin 7 (Colin Chapman is ezzel kezdte, oszt' mi lett belőle), Dixi DA1 (licencgyártású Austin 7), Fiat 509. Ezek kétségtelenül népszerűek voltak, de a "nép egyszerű fia" számára még Nyugaton is csak álom volt mindegyik. Viszont ezt már egy kicsit jobban kereső orvos, tanár vagy szakmunkás is megengedhette magának. Sőt, a '30-as évekre a korábbi minimálautókkal szemben egészen autóformájú olcsó kiskocsik épültek: a Fiat Balilla és az Opel Kadett is vállalható volt, nem csak szükségmegoldásnak bizonyultak.

Magyarországon viszont még ezek sem voltak bárki számára elérhetőek. A középréteg már itt is megengedhette magának, hogy valamelyik olcsó négykerekűbe beruházzon, de itthon a középréteg arányszámát tekintve jóval kisebb volt, mint a nálunk szerencsésebb országokban. A többmilliós munkásság és parasztság pedig általában örült, ha biciklire és lovaskocsira tellett, még az akkori szabályoknak megfelelő 100 köbcentis, legfeljebb 37,5 kilogrammos segédmotoros kerékpár is városi vagy úri játékszer volt (pedig azok aztán tényleg nem a technológia csúcsát jelentették).

Tény, hogy nem szívderítő dolog az, hogy az új autó ma egyfajta kiváltság, de azért érdemes látni, hogy az új autók vásárlása sosem volt általánosan elterjedt jelenség. Ma már sokan nosztalgiával gondolnak vissza az "átkosra", mert "akkor még mindenkinek tellett legalább egy Trabantra, a munkás a pénzéből tudott venni ótót, de jó is vót az!". Az igazság azonban az, hogy az új autók piaca a rendszerváltás után eléggé felfutott. Korábban a MERKUR tízezres nagyságrendben hozott be új személyautókat évente, a 100.000-et, amennyire tudom, nem érte el az évenkénti import mennyisége. Mostanra erre a szintre esett vissza az értékesítés, csak közben volt egy irreális felfutás az ész nélküli hitelezés miatt, voltak jócskán 100.000 fölötti évek is.

Vagyis mostanában többen jutottak szép, új autóhoz, mint korábban. Csak éppen ez a kép csalóka, mert nem a saját pénzükből vették, hanem a bank adott rá nekik némi devizát. És bizony a MERKUR-os időkben sem járkált boldog-boldogtalan autóval, hosszú, sokszor több éves várakozási idők voltak és sokaknak még akkor sem jutott autó. Például Budapestre az elővárosokból akkor még sokkal többen jártak vonattal dolgozni, nem ült mindenki kocsiban. Ma meg azok gyerekei, akik akkoriban a Bhv-kocsikon zötykölődtek, már valami olcsó négykerekűben állnak a dugóban, ami legalább egy fokkal nívósabb, mint az egykori minimálautó, a Trabant.

Szóval látszik azért a fejlődés, volt egy szép, nagy motorizáció, ami mára kezd kissé alábbhagyni. De akárhogyan is volt, az tény, hogy az utóbbi pár évtizedben mindig is luxus volt az autó, sokan nem engedhették meg maguknak önerőből.

Nem lehetett volna, mert mindenki azt hitte volna, hogy egy sofőr vagy, aki felvág a gazdája autójával. Ami csúnya dolog.

Szerintem egy motor jobb lett volna.

Bár a filmekben vannak nyitott autók, de ennek technikai okai lehettek, mert a fényképeken a drága autók szinte mindig limuzinok.