Dieseles vagy benzines autó gyorsul hamarabb fel?
Nem ettől függ, hanem a kocsi színétől. Na jó, attól sem. Nagyjából a kocsi 1 kg-jára jutó teljesítménytől.
Tehát egy 1000 kilós, 60 lóerős kocsi nagyjából úgy gyorsul 0-100-ra, mint egy 1500 kilós 90 lóerős.
Igy van, tökmindegy mi a hajtóanyag, a
motorköbcenti/önsúly aránya számít, továbbá ha hátsó kerék meghajtású az kb 20% -al jobb teljesítményt eredményez
Általánosságban:
Mivel kis fordulaton a dízel nyomatékosabb, ezért az első 20-30 m-en jellemzően a dízelek lehagyják a benzineseket, aztán a dízel "ellustul" (mert nem is lehet nagyon pörgetni) és onnantól kezdve a pörgős benzines már beéri és leveri. De persze nagyon nagyon sok dologtól függ, de általánosságban talán így lehetne leírni.
valamelyik nap mondták a rádióba, hogy mostmár az új dízelek körülbelül olyan szinten vannak, úgy megy egy 1.5-ös dízel körülbelül mint egy 2000 köbcentis benzines
ha odalépsz a dízelnek, akkor az 100 fölött is megindul, mint az állat, nagyon dinamikusak, és kevesebbet is fogyasztanak jóval
hát ez sokmindentől függ
dízelnek ugyan nagyobb a nyomatéka, de nem tesz t neki ha kihúzatod, és le is szabályoz jó hamar
míg a benzinest ki lehet huzatni, nem lesz benne kár, és az sokkal késöbb szabályoz le (magasabb fordulaton)
wtcc-n csak benzines autók vannak mostmár, volt dízel is de az nem volt jó
"wtcc-n csak benzines autók vannak mostmár, volt dízel is de az nem volt jó"
Légyszíves ne írj olyan dolgokról amikhez nem értessz. A WTCC egy FIA által mesterségesen szabályozott széria, úgy alkották meg a szabályokat az új 1.6 benzinesekre hogy kiszorítsák a dízeleket a sorozatból, ez teljsen nyílvános és egyértelmű dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!