Mivel közlekedtek télen?
Jövőre szeretném megcsinálni a jogosítványt.
Azonban novembertől-februárig busszal, metróval, vonattal fogok közlekedni.
Nem szeretnék közlekedési balesetben meghalni.
Sokszor hallani olyat, hogy autósok minden ok nélkül áttérnek a szemközti sávba és frontálisan ütköznek egy másik autóval. Természetesen a vétlen sofőr veszti életét.
Télen meg csúsznak az utak, valaki nem tesz fel téli gumit és máris megvan a baj.
Az autópályától is rettegek, mert sok a kamion.
Egyik -számomra nagyon fontos- ismerősöm is közlekedési balesetben halt meg, frontálisan ütközött egy kamionnal (nem Ő volt a hibás).
Ti hogy vagytok ezzel?
Én úgy vagyok vele, hogy jómagam is hallom a híreket, értelmezem is, ami benne szerepel, csak éppen nem tud meghatni.
Egyrészt tudni kell különbséget tenni. Manapság már arról is 10 perc múlva tudsz, ami a világ másik felén történt. Nem olyan gyakoriak azok a balesetek, csak éppen tudsz mindegyikről. Ha az információáramlás sebessége olyan lenne, mint 20 éve, kb. tizedennyi hasonló balesetről hallanál.
Másrészt akármennyire is félelmetesek az autópályán a kamionok vagy akármilyen veszélyes is az, ha télen a szembejövőnek nincs téli gumija, nem érek rá ilyeneken filozofálni. Ha mennem kell valahová, akkor nem az az elsődleges, hogy mennyire félek, hanem az, hogy dolgom van, oda kell érnem időben és nem mondhatom azt, hogy nem indulok neki, mert én félek. Megteszek mindent a biztonságért, bízom magamban és az autóban és igyekszem a többiek hibáját is korrigálni, amíg csak lehet. A baleset meg egyszerűen benne van a pakliban. Szerencsére csak ritkán kerül elő, de nem lehet ellene tökéletesen védekezni, mert akkor egész nap páncélteremben kellene ülnöm bukósisakban.
Még mielőtt ebbe kötnél bele: én is vesztettem el ismerősömet közlekedési balesetben. Ott sem ő volt a hibás. Ennek ellenére ugyanúgy vezettem tovább, mert bizonyos helyzetekben nem mentség az, hogy félek elindulni.
Viszont ilyen hozzáállással nem sok értelmét látom, hogy miért akarsz jogosítványt. Télen nem használod, mert tél van, attól félsz. Autópályára nem mész, mert ott sok a kamion. Sőt, olyan útra sem mész, ahol szembejövő forgalom van, mert mi van, ha eléd téved... Akkor hol és mikor szeretnél vezetni? Verőfényes napsütésben, hátul, a kert végében, háromméteres védőkerítés mögött? Oda nem kell jogosítvány...
Talán nem kellene ennyit gondolkodni az egészen. Az autóvezetés nem arról szól, hogy rettegünk, mi történik. Ha folyton ezen jár az agyad, nem tudsz a vezetésre koncentrálni és be is következik, amitől féltél. Ha viszont ezt egyszerűen egy közlekedési módnak fogod fel a maga előnyeivel és hátrányaival és arra koncentrálsz, hogy épségben el kell jutnod A-ból B-be, akkor nem érsz rá ezeken filózni. Akkor az utat és a műszereket figyeled, nem rettegve nézelődsz körbe, hogy honnan jöhet a halálos veszedelem.
Ha viszont megpróbálsz lenyugodni és nem a potenciális támadót látod a többi közlekedőben, akkor egy idő után talán hozzászoksz annyira a helyzethez, hogy nem is fognak ilyen gondolatok eszedbe jutni.
:)
Rettegjetek csak. Ennyi erővel ki se dugjátok az orrotokat a biztonságos lakásból... Várjunk csak, hiszen jöhet földrengés is ami beomlasztja a plafont, és az csap agyon, igaz, meglehetősen ritka. Aki retteg az utakon, ne is mozduljon ki sehova. Ez inkább csak valami fóbiának tűnik számomra. El tudom képzelni ti hogyan élitek az életeteket, minden pillanatban arra gondoltok, hogy a másik miben hibázik, és folyton mindentől rettegtek. Így is lehet élni, csak meglehetősen szánalmas élet. Életemben, azalatt a pár százezer levezetett kilométer alatt egyszer sem jutott eszembe, hogy a velem szembejövő meg akarna ölni. Igen, télen is sokat kell vezetnem. Mégsem volt még frontális ütközésem, pedig ezer%, hogy nem csak téli gumis autós jött velem szemben. Még a feltételezés is sértő más tapasztalt autóstársaimmal szemben, hogy "Télen meg csúsznak az utak, valaki nem tesz fel téli gumit és máris megvan a baj. " Az, hogy valaki téli gumival jár, sokszor azzal is jár, hogy azt hiszi, a téli gumival ugyanúgy közlekedhet télen, (havon, jégen, stb.) mint nyáron. Ez sokkal veszélyesebb, mintha valaki megfelelő tempóban, odafigyelve vezetne akár nyári gumival, mivel általában a nyári gumis autós, tisztában van a határaival, ezáltal óvatosabban is vezet. Nem magamról beszélek, én sokat megyek télen, neme van téli gumim. Aki fél a szembejövőtől, ne vezessen, inkább üljön buszra, vagy ne is dugja ki az orrát otthonról.
Én mindig autóval járok, mert vidéken dolgozok, rossz erre a tömegközlekedés,és kétfelé járok. Autóval gyorsabb, kényelmesebb, és az sem érdekel milyen az idő. Az évek során már megszoktam, hogy télen, rossz időben, is így közlekedek.
A balesetre próbálok nem gondolni. Különben meg egyáltalán nem biztos, hogy adott esetben a baleset nem lenne elkerülhető, esetleg túlélhető. Mindenki másképp reagál, más a reakció, a reakcióidő. Pl.Lehet, hogy te balra rántanád a kormányt, én jobbra, és máris megmenekülnék, csak a kocsimat törném össze.
Ha jó sofőr akarsz lenne, akkor a rossz dolgokat ki kell zárnod, nem görcsölhetsz folyton azon, hogy baleset ér. Még a végén bevonzod azt, amitől annyira tartassz, mert figyelmetlen leszel attól, hogy nem a célra koncentrálsz.
Én hasonlóképpen vagyok, mint te. Plusz még az, hogy Budapesten teljesen indokolatlan autóba ülni, mert napközben másfélszer annyi idő odaérni valahová, mint tömegközlekedéssel. Ha kifogsz egy jó kis dugót, akkor még több is. Nemrég utaztam valahová kocsival és a Kerepesi úton mentünk befelé. Egy általam gyakran megjárt útvonalat, amiről tudtam, hogy gyalog 15 perc, kocsival 20 perc alat tettünk meg, szombat délután.
Más helységekbe elvisz a busz, vonat. Tudom, ez Budapest. Ahonnan származom, ott katasztrófa a közlekedés, többek között ezért is költöztem el onnan, amint tudtam.
Nagyon ritka esetben _kell_ az autó. Jelenleg 3 esetet tudok: nagybevásárlás, buli után, és ha orvoshoz kell menni. Nagybevásárlást 1-2 havonta tartok, és kövezzetek meg, taxizni szoktam. Megéri azt az ezrest. Buli után csak akkor fontos, ha a külvárosban vagyok, mert amúgy jó az éjszakai közlekedés a lakásomnál (negyedóránként járnak a buszok). Külvárosba viszont általában házibuliba szoktam menni és általában akad fuvarom hazafelé, már vagy egy éve nem taxiztam így. Orvoshoz is csak akkor kell az autó, ha nagyon odavagyok, ilyen meg 1-2 évente van.
Ezen felül minden más megoldható tömegközlekedéssel. És még így is, hogy taxizom, ha kell, olcsóbban jövök ki, mintha lenne egy autóm, amiért minimum fél millát kifizettem, valamint egy jogsim, amiért minimum 100 ezret. Plusz fenntartás.
A lényeg, hogy szerintem az emberek többségének egyszerűen nincs is szüksége kocsira. A szüleimnek például van, de mivel kisebb városban laknak, és 10-15 km-nél messzebbre ritkán járnak, inkább bicikliznek. Az autót gyakorlatilag csak a családi nyaralásokra használjuk. Megint csak az a helyzet, hogy nem éri meg fenntartani, olcsóbban jövünk ki, ha a nyaralások alkalmára 20 ezerért bérelünk egy kocsit. A kocsink ára 30 év alatt jönne vissza.
Természetesen más a helyzet azzal, aki mondjuk fuvarozó vagy ilyesmi, ahol szüksége van a kocsira. De ha nem ilyen a munkád, akkor szerintem igazából nem is éri meg a jogosítvány...
Na ez az.Ha félsz tőle,akkor hagyd a fas*ba.Ilyen hozzáállású emberek csinálnak balesetet.Megijednek akkor is,ha egy esőcsepp ráesik a szélvédőre.
Ez az egyik legrosszabb hozzáállás.A másik a túlzott önbizalom.Ezt ugye nem kell részleteznem.
Ha tényleg közlekedni akarsz,akkor találd meg a kettő közötti aranyközéputat.
Meghalt egy balesetben.Részvétem.De ez sajnos benne van a pakliban.Ha kilépsz az ajtón,akkor is a fejedre eshet egy cserép.
Ha csak a rosszat látod magad előtt,akkor nem fog menni.
Bocsi,ha nyers voltam,de kb ez a legegyszerűbb megfogalmazás.
Ja! Nyárigumis,hátsókerék meghajtású autóval közlekedek télen is.
Hóban nem sok különbség van a két fajta gumi között.Csak baromi hidegben nem pattog úgy a télivel.
Üres parkolókban és forgalom mentes (volt ipari) utakon rengeteget gyakorlok.
Akár téli,akár nyári gumi...a hó az hó,a jég pedig jég.csúszik mindkettő gumival.
Volt már egy ilyen kérdés,hogy melyik a jobb.Megoszlanak a vélemények.A hivatásosok és a gyakran,nap mint nap vezető emberek tudnak vezetni nyárival is.
A balesetek nem a gumik miatt történnek,hanem azért mert sok a barom.Azt hiszik,hogy a téligumival tapadnak majd a havon,mint suhamér a kanyarban,aztán rábas*nak rendesen.
Az élet halálos dolog. De ha így élném az életem akkor bezárva tölteném az egész napot. Nyilván valóan nem szabad csak bele élni a vakvilágba, de nem szabad mindenen rettegni! És egy pici off: Érdemes meghallgatni, csak a szövege miatt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!