Forgalmi vizsga után egyből lehet vezetni?
Vannak ilyen cikkek, ami szerint már 2021 februárjától egyből lehetne vezetni,
De én tavaly vizsgáztam, és ugyanúgy el kellett indítanom az ügymenetet. Szerencsére , mivel volt 3 évnél nem régebbi fotóm a rendszerben, így ezt ügyfélkapun tudtam intézni, és fél óra múlva jött is az alábbi üzenet:
"Tisztelt Ügyfelünk!
Tájékoztatjuk, hogy vezetői engedély kiállítására vonatkozó ügyében a vezetési jogosultsága a közúti közlekedési nyilvántartásba bejegyzésre került. A vezetési jogosultságát önmagában a nyilvántartási bejegyzés alapján is jogszerűen gyakorolhatja Magyarország területén, a bejegyzés időpontjától kezdve a vezetői engedélye kézhezvételéig, de legfeljebb 30 napig.
Az okmánya gyártásra továbbítva."
Ha ennyire erőltetik azt, hogy egyből vezetni lehessen, akkor miért nem lehet egy kicsit előre menni? Gondolok itt a fotóra, ugyanis én az első kategóriámat még akkor szereztem, mikor a jelentkezési lap, és orvosi mellé két fotót is kellett mellékelni, és a vizsga után kb 2 hét múlva jött a jogsi.
Most is meg lehetne csinálni, hogy amennyiben első jogosítvány, akkor fotót feltöltetni az ügyfélkapura. Ha meg kategóriabővítés, és nem régebbi a fotó mint 3 év, akkor nem is kell, tehát onnantól mehetne az amit a cikk szerint terveztek, hogy vizsga után egyből kapod az SMS-t vagy e-mailt, és a jogsidat már csinálják is különösebb ügyintézés nélkül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!