Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Lehetséges, hogy a generátor...

Lehetséges, hogy a generátor romlott el az autómban? Ha be tudom indítani és ilyen állapotban megyek el vele a szerelőig (5-6 km), attól lehet valami baja az elektronikának, ABS-nek?

Figyelt kérdés
Egy jó ideje (bő egy éve), időnként már nehezebben indult a kocsi (15 éves, szívó benzines). Főleg, akkor ha hosszabb ideig állt. Ez körülbelül 4-5 napot jelent. Rövid távolságokra is használtam(10-15 km város), de voltak hosszabbak is (50-100 km). Tegnapi esemény, hogy nagyon nehezen, de beindult és le is akart fulladni, a motor remegett (nem drasztikusan, de eléggé). Egy pillanatra felvillant, a töltésjelző is (akkumulátor ikon sárgán). Az akkumulátorom 3 éves EXIDE, egy picit nagyobb teljesítményű is, mint amit a gyár javasol. A kocsi tehát beindult, járt is egy darabig (5 perc, remélem nem tettem kárt benne), talán kicsit tisztult a járása, de inkább nem mentem vele, hanem leállítottam. Önindítót kizárnám, mert, akkor nem tudott volna beindulni és indításnál után nem remegett volna az autó motorja. Szóval arra tippelek, hogy a generátor hatásfoka egyre csökkent és egyre kevésbé tudott visszatölteni már és emiatt volt az, hogy 4-5 nap után, vagy kisebb út után nem indult könnyen.

jún. 8. 11:36
 1/4 anonim ***** válasza:

Ha jól forgatja a motort az önindító, akkor kizárható a: akku, önindító, generátor, kábelek.

Ez valami apróbb motorhiba, gyertyakábel, gyertya, trafó, valamelyik jeladó.

Azért villant ki a töltésjelző lámpa, mert nagyon alacsony volt az alapjárat.

Jár mind a 4 henger beindulás után?

jún. 8. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

Hmmm...csak azt nem értem akkor, hogy miért volt az a jelenség, hogy időnként nehezebben indult, főleg ha több napot állt inkább. De akkor ezek szerint azt mondod, hogy ettől függetlenül is, kizárható az akku generátor stb?


A motor most, hogy mondod furán járt. Tényleg olyasmi, mintha eseteleg nem ment volna egy henger és akkor az eredményezhet egy ilyen jelenséget ugye?


Mivel nincs hibakódom, ilyenkor akkor gondolom mérni kell, vagy kivenni a gyertyát trafót (szerencsére egyesével cserélhető) és megnézni őket?


El lehet ezzel indulni a szerelőig, vagy inkább ne menjek így vele?


Egyébként az autóban csak 160k van, megvigyázott darab, olajat sem eszi, a gyertyákat gyári iridumosat tetettem bele, még 110k körül. Azok elvileg 60k-t bírnak.

jún. 8. 12:00
 3/4 anonim ***** válasza:
Vidd el egy elektro szerelőhöz mert te úgy látszik semmit nem értesz hozzá .
jún. 8. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Nem vagyok autószerelő. Szerencsére eljön a szerelő és megnézi, rámér ilyesmi. Én nem megyek vele így sehova, nem kockázatok. Ha gyertya, vagy trafó esetleg kábel, helyben is tudja majd nekem cserélni.
jún. 8. 18:47

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!