Autós-motoros iskolával lehet valamit kezdeni, ha hitegetnek és hazudnak? Időben és pénzben is sokat bukok miattuk.
Felhívtam a környékemen 5 iskolát, hogy sürgősen szeretném megcsinálni a nagymotoros jogosítványt. Megkérdeztem mindenkit, hogy ráérnek-e az oktatók akár heti 6-8-10 órát is vezetni, illetve a kresz mennyire gördülékeny.
Azt választottam, ahol mindenhol pozitívan válaszoltak.
Tőlem a legmesszebb ugyan, de a gyorsaság miatt oda fizettem be.
Május elején befizettem, majd kötelezően online aznap végigcsináltam a teljes etitász tanfolyamot, hogy jelentkezhessek vizsgára. Telefonon nem engedtek jelentkezni az iskolában, ezért mehettem be ismét, másnap.
1 perc alatt megvolt a jelentkezés, személyit se kértek, feleslegesen hívtak be…
Azt mondták, hogy 2-3 nap és küldik az emailt a szabad időpontokkal.
Vártam, vártam, nem 2-3 napot, hanem 2 hetet. Felhívtam őket, azt mondták jön az email holnap. Nem jött, vártam megint közel egy hetet, majd hívtam őket. Hebegtek habogtak, hogy betegség volt, meg akinek vinnie kellett volna a papírokat nem vitte időben, stb. Össze vissza kamuztak. Majd esküdtek, hogy küldik hétfőn az időpontokat.
Hétfőn megint nem jött, de szerdán igen, amiben egyetlen időpont volt, választani se tudtam, beírtak, és kérték, hogy válasz emailben jelezzem, jó-e az időpont.
Azonnal válaszoltam, hogy miért nincs több időpont, és alapból miért volt a hitegetés, hogy mennyire gyorsak, amikor egy hónap telt el azóta, hogy beiratkoztam, kifizettem, majd onnan számolva 1,5 hónapra kapok időpontot.
Ezt az emailt egy hete írtam, semmi válasz. 2 ügyintéző is van, egész nap bent ülnek, és ennyire nem képesek.
Mit tudok tenni? Kártérítés, vagy bármire van jogom? A felettesüket, vagy az iskola tulajdonost hogyan deríthetem ki? A honlapon semmi infó erről, lehet nem is tudja, mekkora a fejetlenség bent.
Nagyon mérges vagyok, mert lecsúszok a baráti külföldi motorozásról emiatt, és oda vissza 1 órát utazok miattuk, mert elhitették velem, hogy ott minden nagyon gyorsan zajlik. A díjuk is magasabb, mint a hozzám közelebb lévőké. Telefonon azt ígérték, hogy a beiratkozástól 4-6 héten belül kezemben a jogsi. A 6. hét most fog letelni és a vizsgaidőpontom is későbbre szól…
Ősztől már nincs időm motorozni sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!