Mondhat ilyet az autószerelőm, hogy "kapugarancia" van nála?
Lengéscsillapítókat, stb. cseréltem szerelőmnél elől , fizettem több mint 100 ezret és 2 hét után fura hangokat hallottam így vissza mentem hozzá, és mondta, hogy a jobb első lengéscsillapítót cserélni kell.
Mondom, hogy 2 hete cserélte, hogyan lehet rossz? Mondja, hogy azt "te tudod" ő jól kicserélte és most rossz ő csak ennyit tud.
Ekkor már teljesen elképedtem és kérdeztem, hogy viccel e velem vagy most mi van, 2 hét után nem lehet rossz vagy ha igen akkor cserélje garanciába mert nyilván a termék volt a rossz vagy a szerelés, erre közölte, hogy nála "kapugarancia" van mivel nem tudhatja, hogy én nem e mentem ki valami offroad helyre és nem e ott csesztem szét azzal, hogy nem úgy használtam ahogy kellene. Ekkor már teljesen azt hittem, hogy viccel, de nem, még kicsit ragoztuk ezt és elhajtott, hogy vagy vállal jövőhéten vagy ha nem tetszik vigyem máshova.
Számlát persze nem adott szóval bizonyítani nem tudom a dolgot, de tényleg mükődhetnek ilyen szervizek? Előző szerelőm sajnos nyugdíjba ment és úgy kerültem ide, voltam már pár általános szervizen mint olajcsere meg fékcsere, semmi gond nem volt meg tök normálisnak tűnt a fickó de most ezen kiakadtam kicsit..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Akkor javaslom bejelenteni a NAV-nak, hogy megcsinálta a kocsidat, de nem adott számlát. Imádják az ilyen embereket.
Te meg keress másik szerelőt, aztán kérjél szálát mindig a javításról. Akkor legalább tudsz mivel reklamálni. Ez volt a tanuló pénzed.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nagy valószínűséggel a lengéscsillapító volt gyári hibás.
Nem egy nagy tétel, én benyelném. De ahhoz a szerelőhöz soha többet nem vinném az autómat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!