Összetört az autóm. Az autószerelőnek elmondtam a kárszakértő által megítélt összeget, és érdekes módon pont annyit kérne el a munkáért amennyit megítélt és átutalt a biztosító a számlámra. Több százezres tételről van szó. Szerintem viszont és mások szerint sem kerül ennyibe a javítás, és mondták is, hogy hülyeség volt előre elmondani a megítélt összeget, mert annyit fog elkérni. Mit lehet ilyenkor tenni? Számlát ha kérek, akkor azon át tudja írni az összeget. Tehát ebből az összegből úgy terveztem, hogy 1/3-a nálam marad, és ő sem mondta el előre, hogy ilyen drága lenne a javítás összege.
"Szerintem viszont és mások szerint sem kerül ennyibe a javítás"
Mert azok a mások aztán biztos értenek a kasznis munkákhoz, de akkor miért nem csinálják meg ők maguk? Kasznisnak is vannak költségei, amik a mai világban ugye igencsak megdrágultak. Ezen felül meg rébuszokban beszélsz, mert mi nem tudhatjuk, hogy mennyire tört össze az autód, és mennyi az anyag és munkadija a javításnak. Illetve inkább nézd azt, hogy nem kér többet mint amannyit neked a biztosító fizetett, mert jellemzően a biztosító arra megy, hogy vérszemet kapsz és elfogadd a pénzt, ugyanis ha szerződött kasznissal csináltatnád, akkor neki is többe fájna.
2023. szept. 18. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
2/10 anonim válasza:
A kártérítés nem arról szól, hogy neked 30% profitod keletkezzen rajta, hanem hogy pont a pénzednél legyél.
2023. szept. 18. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
3/10 anonim válasza:
Neki allt mar?
GTK-s az auto?
Mekkora osszegrol van szo?
A szaki igazabol arra volt kivancsi, hogy mennyi a keret.
Az en autom mikor ossze volt torve, en is megmondtam a valos osszeget, de azt is mondtam, hogy mar koltottem belole es meg nekem kell lampakat venni bele.
Igy tudta, hogy mennyi a keret. Ki is jott belole a karosszeria munka meg a festes.
A szamlat ebben az esetben felejtsd el, akkora osszeg csak hazilagos, szamla nelkuli javitasra lesz elegendo.
2023. szept. 18. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
4/10 anonim válasza:
A biztosító nem arról híres, hogy nagyon bőkezű lenne. Tehát valószínűleg nem ítél meg 30 százalékkal nagyobb összeget kártérítésnek a valós javítási összegnél. Egyébként meg semmi információnk nincs sem a sérülésről sem a gépjármű gyártmányáról, így aztán senki nem fogja tudni megítélni neked látatlanba, hogy átver-e a szerelő. De a tapasztalatom szerint amikor felajánl egy összeget a biztosító akkor abból épp hogy kijön, de inkább nem jön ki a javítás költsége.
2023. szept. 18. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
5/10 anonim válasza:
Annyira imádom a fajtádat. Eljössz hozzám, megrendeled a melót, meg is kapod, majd utólag visszahallom, hogy hát ez 200km.-re onnan olcsóbb, meg ha nem X, hanem Y márkájú alkatrészt rakok be az 20%-al olcsóbb (Ja, meg xarabb is, de ezt már nem mondod.) És 1 nap alatt megvan, nem 2 hét. És nem első napos tanuló szereli itt. De az én büdös K anyámat!
2023. szept. 18. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
6/10 anonim válasza:
Hol itt a gond?
Ha megcsinálod magad, bontott alkatrészből, akkor marad pénzed.
2023. szept. 18. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
7/10 anonim válasza:
😃 Kis butus, "az 1/3-a marad nálam" ez akkor van így ha te megcsinálod. A biztosító kb. a feketén megoldható összeget fizeti ki, azt ha valaki megcsináltatja okosba. Olyan nincs, hogy valaki ezen keressen, ez arra van, hogy ne maradj szarban.
2023. szept. 18. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
8/10 anonim válasza:
Nem a lottón nyertél kicsirigó. Add csak oda szépen a pénzt a szerelőnek, azért dolgozott rajta.
2023. szept. 18. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
9/10 Noren1989 válasza:
#5-8, nekem a leírásból még csak az árajánlat rész tűnt ki, munkavégzés még nem történt.
Kérdezőkém:
1, sosem mondjuk el valakinek, h mire mennyi pénzünk van.
2, nem egy karosszériás létezik a földön.
2023. szept. 18. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
10/10 anonim válasza:
Valóban butaság volt egyből megmondani, mennyi pénzt szánnál erre. Viszont az is tény, hogy ha a biztosító által fizetett összeg kifutja a javítást, akkor összeteheted a két kezedet.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!