Extrém durva esőben vezetés?
Lassíts le annyira, hogy ne vezess vakon, azaz a belátható útszakaszon belül meg tudj állni. Ha lassabban mész, az ablaktörlőnek is kevesebbet kell törölnie, így valamivel hatékonyabb a törlés és jobban látsz. Ha végképp nem látsz így sem, érdemes megállni. A nagy felhőszakadás csak pár percig szokott tartani és utána általában enyhül.
Világítás legyen bekapcsolva. A nappali menetjelző nem elég ilyenkor, tompíottat kapcsolj. Hátsó ködlámpát érdemes bekapcsolni, hogy lássanak. Ha már közvetlenül mögötted vannak, akkor viszont kapcsold ki a ködlámpát, hogy ne vakítsa a mögötted jövőt.
"és néhány métere csökkent a látó távolság azon kívül hogy lassabban megy az ember mire érdemes még figyelni?"
Hogy meg tudj állni a látótávolságon belül. Számíts rá, hogy az aquaplanning miatt az autó nem fog fékezni vagy kanyarodni. Főleg pocsolyában vagy vízátfolyáson.
Ne menj bele olyan pocsolyába, amiről nem tudod, hogy milyen mély. Legfeljebb lépésben, hogy vissza tudj tolatni, ha a küszöbig ér a víz. Olyan autónál, amelyiknél alul van a levegőbeszívás, egyáltalán ne. Főleg nem olyan sebességgel, aminél feltorlódik a víz.
Sok világítás, ahogy korábban is elhangzott. Lehet elakadásjelzőt is kapcsolni.
Lehetőleg ne legyél olyan lassú, hogy hátulról belédrohanjanak. Ne állj meg ott, ahol mások túlzott sebességgel mehetnek. De állj meg, ahol biztonságban vagy.
Lampat kapcsold be es lassabban menj. Ha mennek elotted akkor lassits le meg jobban hogy a kovetesi tavolsag nagyob legyen mert az elotted levo auto kereke felveri a vizet ami a te kocsidon landol, ha az eso nem lenne eleg.
En kulfoldon lakom es nalunk gyakoriak az akkora esok hogy csak szakad, nem latsz semmit.
A gps is segit mert mutatja a kijelzon hogy mikor jon kanyar, keresztezodes. Ez nagy kodben is tud segiteni orszaguton.
"A nappali menetjelző nem elég ilyenkor, tompíottat kapcsolj", "Lampat kapcsold be ".
Atyaeg. Majd egyszer koradelutan tuzo napsutesben alljatok ki egy fakkal (vagy magas panelekkel) szegelyezett utcara es figyeljetek meg az elhalado autok eszrevehetoseget. Milyen, amikor nem vilagit elol semmi, vagy csak a menetjelzo, es milyen, amikor valaki bekapcsolta a tompitottat.
MINDIG kapcsoljatok tompitottat, ne azon az eves par ezer forinton sporoljatok, elet-halal kerdes lehet...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!