Akinek Renault Thalia van a birtokában 2002-2003 körüli, leírná a tapasztalatokat, véleményeket? Megbízhatóság, kényelem?
A Thalia-król (és a Clio-król) igazából elmondható, hogy nem rohadnak, nem sok törődést igényelnek, szinte elnyűhetetlenek, aránylag egyszerű a javításuk is, és annak ellenére, hogy már öregnek számítanak, van bennük szervókormány, légzsák, abs, tehát a legfontosabb menetbiztonsági kiegészítőkkel is fel vannak szerelve.
A kényelem az relatív, ez egy hagyományos autó, a padlón ülsz nyújtott láballak, ha hátra kell tolni az ülést, akkor hátul egy felnőtt embernek már nem sok hely marad, de állítható a kormány magasságuk, ezért egy nagytestű ember is kényelmesen tudja vezetni, csak nehezebb belőle kiszállnia.
A vezetése igazából sportos, jól kapaszkodik az úton, de a futóműve kicsit döcög, nem az a kényelmes lágy, ami sok francia márkára vall. A váltókar is egy kuriózum bennük, egy rövid vasrúd köti össze a kart a váltóval, ezért gázadásnál/fékezésnél dülöngél előre-hátra a kar a kezedben, annak ellenére is, hogy váltó rögzítésének semmi baja.
Azt érdemes még tudni róluk, hogy a 2000-res évek környékén rengeteg szakszervezeti sztrájk volt Franciaországban, ezért nagyon bizonytalan volt a Renault gyár alkatrész ellátása. Hogy ez ne okozzon problémát, egy adott alkatrészt több beszállítótól is rendeltek, ezért 3 féle kormányművel, 3 féle futóművel, X fajta motorral, Y fajta üzemanyagrendszerrel, Z féle váltóval stb. szerelték őket egy adott típuson belül, így nem egyszerű a belevalót megtalálni. Ráadásul mivel rengeteg szalad belőlük az utakon, én úgy veszem észre, hogy kicsit talán drágábbak is hozzájuk az alkatrészek a többi 20 éves autóhoz képest. Mondjuk még így is bőven megfizethető.
Nekem egy 1.4-es 8-szelepes benzines Clio-m van, de ugyanezzel a motorral szereltek Thaliakat is. Full igénytelen, de megy mint az ágyúgolyó, nem kér sokat inni, és ahhoz képest, ahogy kínozza a család, mondhatni elpusztíthatatlan.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!