Személygépjárművel való közlekedésnél mikor milyen lámpát kell felkapcsolni?
Most megyek majd jogosítványt szerezni, kicsit tájékozottabb szeretnék lenni.
Mivel van, hogy napközben valakinél felvan kapcsolva az autó lámpája, valakinél meg nem...





Szürkülettől napkeltéig, vagy ha a látási viszonyok megkívánják tompított fényt kell felkapcsolni, netán az országútit.
Ez városon belül (helységnévtáblák között)
Ezt elhagyva az ország egész területén napszaktól függetlenül tompított fénnyel kell közlekedni.ű
Megfelel a menetfény is.
Vannak autók melyeken gyárilag mindig világít a tompított fényszóró.















Városon belül nem kell országúti fény! Lakott területen kívül kell indokolt esetben, de nem vakíthatod el vele a többieket.
A nappali menetfényt legjobb ha nem használod, mert a tapasztalat szerint a legtöbben nem tudják hogyan és mikor kell. Gyakori hiba hogy égeti, de leszáll az est és elfelejti felnyomni a tompítottat, hátúlról meg nem világít neki semmi, és simán belerohannak.
Szóval legpraktikusabb megmaradni a jóöreg tompított fénynél, ez működik és bevált. Minden továbbgondolása az egyik legnagyobb hiba amit kitaláltak mert úgy gondolták milyen jó lenne 20 év alatt 10fillért spórolni ezen, miközben balesetek tucatjainak okozója...





"Minden továbbgondolása az egyik legnagyobb hiba amit kitaláltak"
Nekem automatára van állítva, és bekapcsol magától, ha szürkülni kezd. Ez elég jó továbbgondolás.





"Nekem automatára van állítva, és bekapcsol magától, ha szürkülni kezd. Ez elég jó továbbgondolás"
Igen, amennyiben ellenőrzötten jól működik, és feltéve hogy az egyén ismeri az automatára állítás módját (nem mindig teljesül egyszerre a két feltétel).





#4
Nincs lehetőség a nappali menetfényt nem használni. Amiben van, ha ráadod a gyújtást, már világít is. Levett gyújtással pedig nehézkes autózni.





Egyébként nem 20 év alatt 10 fillért spórol.
Egyrészt a tompított óránként kb 1 decivel növeli a fogyasztást. Nem internetes cikk, hanem diagnosztikával kiolvasott értékek alapján.
Aki sokat megy országúton nappal, olyan a munkája, napi egy órával számolva havi 2 liter benzin. Évente 24 liter, majdnem 12000 Ft.
Nem beszélve arról, hogy jelentősen meghosszabbodik a fényszóróizzó élettartama. Ezt is hozzá kell adni. Jobbdajta izzók párban kb. 5-6000 forintba kerülnek.
Azt sem kell elfelejteni, hogy a tompított úgy lett tervezve, hogy lefelé világítson, minél jobban és hosszabban világítsa be a kocsi előtt az úttestet, de minél kevesebb fény jusson a szembejövők szemébe. Ezzel szemben a nappali menetfény irányítottsága vízszintes, pontosabban enyhén felfelé irányuló. A lökhárító magasságában lévő fényforrás fénye kb. 2-300 méter távolsaágban szemmagasságban a legintenzívebb, de ez is a célja, aki szemből előzni akar, lássa hogy jön valami.










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!