600 ezer forint körüli vételárért jó vonalon mozgok, ha ezt a két típust néztem ki?
Alapvetően jó helyen keresgélsz, mindkettő reálisan megvehető ennyi pénzért korrekt állapotban.
A Clionak ezzel a generációjával csak közvetett tapasztalatom van - haveromnak volt fél évig szaladgálósnak egy ilyen csodája -, a Focussal több, mert olyanom volt 3 évig, 1.8 Ghia ferdehátú, 5 éve adtam el, de volt már benne 250 ezer kilométer.
A Clio haveromnak nagyon bejött. Munkához kellett neki, városban kapta a gyilkolást, pont azt a fajta használatot ami a legkárosabb (hidegen padlózás, 5 perc múlva leállítás 2 percre, aztán megint ugyanez, kb futárszerű munka volt). Ehhez képest nem volt vele gond, pedig nem is volt a kínálat csúcsán az állapota. Viszont hangos, nem kifejezetten kényelmes, a beltér hangulata szerintem baromi depresszív, szóval hétköznapi használatra, saját kocsinak én nem nagyon venném, de ezt embere válogatja. Semmi különös nincs benne, szokásos kisautó, kicsit pattogós a futómű, egész jól szedi a lábát még az 1.4-es motorral is.
A Focus azért jóval komolyabb autó, mint méretre, mind vezetési élményre, belső tér kialakítására és anyaghasználatra, érződik, hogy egy kategóriával feljebb volt. A Ford akkor különösen jó volt futóműben, volt abból a korból Mondeom is, még Scorpiom is, a Focus egy kifejezetten sportos menettulajdonságokra képes autó, miközben nem kényelmetlen. Egy Golf IV-hez képest szerintem sokkal élvezetesebb vezetni. A belső formavilággal én az elején nem voltam kibékülve, de hozzászoksz, és érdemes belőle extrásat venni - az enyémben nagyjából minden benne volt, és így tényleg nagyon kényelmes, kellemes társ volt. Csak a motorral voltak sajnos gondjaim, az olajat is csipegette, fogyasztása sem volt a legjobb teljesítményéhez és lökettérfogatához mérten (tizet simán bevágta városban, tartósan 7 alá csak tojással a pedál alatt vidéken csorogva tudtam vinni), cserébe tisztességesen ment, az 1,6 talán valamivel élhetőbben fogyaszt, és el tudom képzelni hogy az is jól viszi a kasztnit.
Rohadásra viszont tényleg nagyon kell ezeknél figyelni, az enyém is ezért lett eladva: amikor megvettem, még nem volt soha javítva, és alig-alig volt itt-ott egy kis felületi rozsda, ez másfél év alatt fejlődött oda (télen végig garázsban tartva!!!!), hogy már ki tudtam volna szedegetni darabokat a sárvédőívekből. Annyiba került volna a lakatos munkája, hogy inkább eladtam bőven ár alatt, akkor kicsit el is ment a kedvem a régi Fordoktól. Úgy vennék csak ilyen Focust a helyedben, ha tényleg egy még soha nem lakatolt (!!!), kicsit sem rozsdás, garázsban tartott példányt fogsz ki, és azonnal elviszed profi alváz- és üregvédelemre, illetve te is fedett helyen tartod. Akkor viszont egy baromi jó autó ennyi pénzért.
Nehéz is mondani konkurenciát. Nyilván jönnek majd a Suzuki Swifttel, azért 600 ezerből már lehet annál jobbat venni, a Clio is az, a Focus pláne. A VW Golf IV és Polo IV is rohadásra hajlamos, amúgy nagyon kellemes autó tud lenni mindkettő, de a motorok sem a legjobbak bennük (kivéve persze az 1.9 TDI, de abból a jó az ritka mint a fehér holló, és rövid távokra nem az való), összességében nem ajánlanám őket.
Opel Astra G szerintem egy hulladék, bocsánat, tényleg nem értem miért esküsznek rá ennyien. Volt kettő is apóséknál, az egyik 1.4, másik 1.8, mindkettővel volt baj bőven, pedig jól voltak tartva, és önmagában is egy szürke hangulattemető az egész, de még az Opel szervizes ismerősömet kérdezve is azt kaptam vissza, hogy ő sem érti a felhajtást, több a baj velük mint bármilyen japán konkurenssel és cserébe nem kényelmesebb / szebb semmivel.
Esetleg japán vonalon is szétnézhetsz, ott sokan esküdnek a békalámpás Corollára, és nem véletlenül, mert tényleg a világból is kimegy, főleg a még nem változó szelepvezérléses benzinesekkel (a 'ZZ' motorok hajlamosak olajat eszegetni, de elég szép mennyiségben). Azt még megnézném a helyedben, japánosan műanyagtenger az is belülről, nem hozza a Focus minőségét ebben a tekintetben, de majdnem biztos hogy kevesebbet kell rá költened.
Francia autó az minden, csak nem jó választás, ha pénzszűkében van az ember. Persze a két nagy francia közül a Renault még mindig a kisebbik rossz a PSA-hoz viszonyítva, de azért a Renault sem a gondtalan autózás mintapéldánya.
Az 1-es Focus minden tekintetben kategóriájának legjobbja. Elsőként alkalmaztak tömeggyártott autóban multilink felfüggesztést, ami olyan jól sikerült, hogy egy csomó cég megvette a tervet, a többi meg lemásolta, manapság nem is nagyon létezik fix hidas futómű és erről elsősorban az egyes Focus tehet. Az 1.6-os benzinmotorról hasonló mondható el: korának és kategóriájának legjobb motorja, került belőle Volvokba és Mazdákba is. Mindenképpen ezt ajánlanám Clio helyett.
Nekem is clio van, jó kis ketyere.
Fordoktól nekem már 2003-ban elment a kedvem, egy 1985-ös orionom volt, ami 2000-re(15 éves korára) gyakorlatilag életveszélyes állapotúra rohadt.
Focus: Menet! közben tört ketté a lengőkar, mert elrohadt....annyira gagyi. Páromnak volt ilyen. +bölcső, alja, küszöbök, stb szanaszét rohadt. Racsnis kuplung, minden műanyag, vacak.
De megint ott vagyunk, hogy valaki úgy franciaszarozik #4 hogy nem volt ilyenje.
Hajam eldobom ezektől.
#6 Igazad van, soha nem volt ilyenem. Csak szerelem őket napi szinten, épp most is az van a műhelyben. De nincs rálátásom, te biztos többet láttál már testközelből. :)
A rohadásról meg annyit, hogy minden autó rohad, ha leszarják és ne akarja nekem senki megmagyarázni, hogy bármelyik autó jobban rohad, mint a másik. Ez kizárólag a tulajon múlik és az odafigyelésen. Ha télen-nyáron az utcán tartják és még csak egy általános alváz/üregvédelmet sem kap időnként (ami nevetségesen olcsó, szóval kiadásnak sem nevezhető), akkor ne várja senki, hogy bármelyik autó sokáig húzza. Ismerek olyat, akinek Escortja van, tessék az is Ford a 90-es évekből... és olyan patika autó, hogy az új autók 90%-a 1 éves korukra rosszabb állapotba kerülnek.
Szóval ezt a rohadásos hülyeséget ezt hagyjuk. Főleg hogy ketté törik a lengőkar? Na hát ezzel be is vallottad, hogy mekkora kotlák szar autó volt és arról nem az autó tehet, hanem a gazdája, mert akármennyire is rohad egy autó, a lengőkar törés nem történik meg egyik pillanatról a másikra. Ez csak úgy következhet be, hogyha az autó állapotáról abszolút semmit nem tudsz és nem csak hogy nem tartod karban az autót, de még arról sincs fogalmad, hogy mi bajai vannak.
olcsó megbizható auto kell?
suzuki
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!