A mindkét irányból behajtani tilos tábla útkereszteződésnél a 3 irányból melyik 2-re vonatkozik?
Útkereszteződésben jobbról kis ívben, balról nagy ívben és szemből is belehet hajtani. A tábla melyik 2 irányt korlátozza?
Kép:
Mindhármat:).
A mindkét irányból behajtani tilos azt jelenti, hogy az utca egyik végéből sem hajthatsz be. Az egy autómentes út.
A tábla azt jelzi, hogy az adott útszakasz mindkét vége felől tilos a behajtás, nem pedig azt, hogy jobbról vagy balról tilos a bekanyarodás rá.
Vagyis az ilyen táblával jelzett útszakaszon egyáltalán nem hajthat jármű, kivéve, ha van esetleges kiegészítő tábla alatta.
Azért ez furcsa hogy ilyet kérdezel.
Egy tábla az adott útra vonatkozik, mindenkire.
40. ábra
n) „Mindkét irányból behajtani tilos” (40. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az útra mindkét irányból tilos behajtani;
Ez a kérdés többször volt mostanában.
A szabályrendszer alapvető nem értéséből adódhat.
Az zavarja meg, higy mindkét irányból, neki meg három is van.
Nem arra gondol, higy ez egy egyirányú utca kijárata, vagy járműfirgalom elöl elzárt terület.
A tábla mögötti útszakaszra nem hajthatsz be, tökmindegy honnan érkezel.
A tábla nevében azért van "mindkét irányból", mert a "sima" behajtani tilos csak a tábla felől nem enged behajtani, így feltételezheted, hogy egyirányú az utca és a túloldalról be lehet hajtani az útszakaszra.
Ennél a táblánál viszont hiába kerülnéd meg a háztömböt, az utca másik végén is ugyanilyen táblát fogsz találni, tehát onnan sem hajthatsz be.
#7#
Nos, igen, az online oktatásból hiányzik a megfelelő kontroll, a tanulóra van bízva, mit, és hogyan tanul, a KRESZ vizsgát meg bár sokan nehéznek találják, egy nevetségesen könnyű felmérő.
Persze, a jó tantermi oktatáshoz kell egy jó oktató is, aki viszont észleli, ha a tanulók valamit nem értenek, és elmagyarázza, hogy is kellene gondolkozni az adott kérdésről.
A témánál maradva, nem elég megtanulni a táblák neveit, azt is meg kell tanulni, hogy azok konkrétan mit jelentenek.
A mindkét irányból behajtani tilos tábla az útszakasz mindkét vége felől jelzi a behajtási tilalmat valamennyi jármű részére.
A tábla a segédmotoros kerékpár és a kerékpár betolását nem tiltja, mivel ez nem minősül járművezetésnek, mozgáskorlátozottat szállító jármű, pedig a megfelelő igazolvány birtokában figyelmen kívül hagyhatja, feltéve, ha az úti célja a táblával határolt területen belül van.
Nem teljesen furcsa mert elsőbbségadásnál az az alapelv hogy nem az számít hogy hova megy hanem hogy honnan jött.
Ebben az esetben viszont pont fordítva van az számít hogy hova megy...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!