Megyek mondjuk négyesben, piros a lámpa, lassítok megálláshoz. Üresbe kell tenni vagy csak, ha megálltam majd akkor kell?
Múltkor egy tanulóvezetős csoportba írta valaki, hogy az oktatója még a kereszteződésben is üresben engedi csak, hogy lassan kimenjen. Figyeltem anyumat is, hogy ha látja, hogy piros, akkor üresbe teszi és úgy fékez, majd megáll.
Megpróbáltam én is így tenni, de az oktatóm rám szólt, hogy majd megállás után tegyem üresbe, addig ne (megállásig akár négyesben, ötösben is).
Ez mind igaz, motorfékezni tényleg így kell. A fenti pár amúgy tökéletes okfejtésből az maradt csak ki, hogy ha az ember hosszabb távra szeretne kigurulni, akkor az üres előnyösebb. Sebességben hagyva nagyon (!) hamar elfogy a lendület, és lehet megint gázt adni. Hazafelé van egy ilyen szakasz, se keresztutca, se semmi 800 méteren keresztül. Elején fel kell menni egy kicsivel 70 fölé, aztán elgurul hazáig (ha nem jönnek mögöttem), igaz, a háznál már csak kb. 30-al gurul. Sebességben hagyva ez a lendület elfogyna az első 150 200 méteren.
Üzemmelegen a motorom 0,5 litert eszik óránként. Ez a kigurulásos manőver alig egy perc, ezalatt megeszik kb 0,009 litert. Sebességben hagyva gázzal tartva a sebességet (mert ugye motorfékkel a rángatásig lassulna negyedikben) megenne 0,05 litert. Ennyi. Az adatok OBD-portra dugott laptopból, nem a kijelző fogyasztástippelőjéből.
Ha úgy vált a piros, hogy egyből lassulni kell jelentősen, akkor maradjon sebességben, esetleg vissza is váltogathatsz.
Ha meg látod hogy piros, de még messze van, vagy bármi miatt nem akarsz nagyon lassulni akkor üresben gurulsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!