Mit lehet tenni ha egy teremgarázsban a helyemet elfoglalták és nem áll el az illető?
Apatigris egyik epizodjaban volt ilyen resz.
Pepe osszekente az illeto autojat olajjal, majd segitokeszen szolt neki, hogy csepeg az olaj a mennyezetrol.
:-)
#4 Kösz karigeri, de nem ez volt a kérdés.
Hívj rendőrt.
#4 <-
Ti, biciklisek meg úgy haladtok Budapest biciklis sávjain, mint a gyorsvonat. Kivágódtok, el se néztek, nem győzödtök meg a szinte minden közlekedési helyzetre kiterjedő elsőbbségetekről, és úgy gondoljátok, úgyis elenged majd titeket a hülye autós. Nem azt mondom, hogy te is ilyen vagy, hiszen nem ismerlek, de egy ilyen inkorrekt megjegyzés után muszáj volt intően reagálnom rád, hogy "azért álljon már meg a menet". Különben én pont miattatok nem viszem már be a 35 éves benzinzabáló, katalizátor nélküli, euro nullás kocsimat (ami igen, környezetszennyező), mert igazat is adok neked ebben, meg Budapest mostani vezetőségének abban, hogy az autó nagyon környezetszennyező városon belül és aki teheti, inkább vidéken hasznája (célszerűbb is ott különben), másrészről annyira összeszorul a segglyukam tőletek, ahogy közlekedtek, hogy úgy döntöttem februárban, hogy "köszönöm, de Pestet meghagyom a bicikliseknek és a tömegközlekedési járműveknek".
Nálunk a társasházban a kezdeti, beköltözési időszakban rendszeresen előfordult ilyesmi. Első körben mindenki a ház facebook csoportjában kérte meg az illetőt, hogy hagyja szabadon a parkolóhelyet, illetve cetlit hagyott a szélvédőn. Mindig megoldódott a helyzet, legrosszabb esetben pár órán belül.
Elszállítás jó kérdés. Egyrészt befér-e egy tréler (sok teremgarázsba például nem)? Másrészt hova lenne elhelyezve a kivitt autó? Jogilag nem tudom, helytálló lenne-e.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!