Autómba tipusazonos motorcsere történt, de egyik ismerősöm épitette be a motort, ezért nincs számla róla, így át tudom iratni a forgalmiban a motorszámot?
Nem azzal a szemlélettel van a baj, hogy " magamnak csinálom s.k."
Az a gáz, hogy valaki 20 évi fű alatti kókányolás után jut el, a "most már van papírom is" állapotig.
Csak megjegyzem, az iskola az eddigi tudásomon SEMMIT nem javított, mondjuk ez az oktatás színvonalát is jellemzi.
De megfelelő szakirodalmat átböngészve össze lehet szedni a tudást ugyanúgy BÁRMIRŐL.
De még mindig nem tudsz ideológiát tenni mögé hogy miért jobb az hogyha a márkaszervizes pöcs, félrerakja a vezérlést, annál mint amikor én egy sunfiban utána a helyéreteszem JÓL.
#10: Lehet nem ugyanazt a színvonalat tekintjük megfelelőnek. De számomra elképzelhetetlen, hogy egy ember, otthon a sufinban youtube-ról szerzett készségekkel olyan szintű munkát tud végezni, mint egy normális, hozzáértő, kellően felszerelt műhely.
Arról már nem is beszélve, hogy aki ma azt mondja, hogy ugyanazon a színvonalon tud lakatolni, fényezni, automataváltót szervizelni és motort cserélni, mit az erre szakosodott emberek, az szimplán hazudik.
Továbbra is azt mondom, hogy normális szerelőhöz kell járni és akkor fel sem merül, hogy a laikus jobban csinálja a kert végében, mint a szaki a műhelyben.
De felőlem aztán te szerelhetsz otthon, amíg nem biztonságkritikus alkatrészeket javítgatsz autodidakta módon
#13 Ha megvan hozzá a képesség, akkor bárhonnan tanulható amennyiben a megfelelő szakirodalmat figyeled. Akár YT, akár ismerősöktől, bárhonnan.
Nem mellesleg ha elakadok, akkor leveszem a "sufni" polcáról a factory service manualját az adott tipusnak, és utánanézek. Vagy ha nincs meg akkor letöltöm a netről. Viszont tudom hol vannak a határaim, valamint nem nyúlkálok bele utcáról beesett akárkik, akármilyen vegyestipusú kocsijaiba.
A lakatolsással meg nagyon belenyúltál. Ha megtudnád hogy hány olyan ember tevékenykedik lakatosként papírosan, számlásan aki életveszélyes tákolásokat ad ki a kezéből azzal hogy "ez kész" akkor nagyon nagyon pislognál.
Mesélj már a motorcsere színvonalbeli különbségéről otthoni, valamint egy fancy műhely körülményei közt differenciálva, légyszi. komolyan. :D
#14: Attól, hogy valaki számlával szarul lakatol, te a sufniban nem fogsz jól megfelelő környezet, eszközök és szakértelem nélkül. Van, amit meg lehet tanulni youtube-ról, van amit nem. Pláne, ha elsőre csinálod.
De továbbra is figyelmen kívül hagyod a nagyon fontos jelzőt, amit mindenhova kitettem: NORMÁLIS helyre kell vinni, nem trógerhez.
Borzasztóan felkapott lett, ez a "ha nagyon akarom, akkor sikerülni fog" szemlélet.
Ennek ellenére, továbbra is kitartok amellett, hogy önbizalommal és videó utánzásával, nem pótolható sem a szakmai alapképzés, sem a megfelelő eszközök hiánya.
#15 Elmeséled milyen a megfelelő környezet?
Amúgy elárulok egy titkot. Az eszközök mindegyike kereskedelmi forgalomban kapható, és megvásárolható. Onnantól kezdve meg a májsztrón múlik hogy mit vesz.
De te úgy képzeled el hogy aki nem valami fancy steril, kicsempézett helyen dolgozik, az kizárólag egy düledező sötét fészerben sorbakötött autóakkuval hegeszt pálcával :D :D :D
Látszik hogy lövésed nincs a témáról, Én ebben vagyok, nyakig, lévén amit én magam nem tudok megcsinálni azt kiadom alvállalkozásba másoknak, és tudom hogy 20 helyből 19 mekkmester, függetlenül attól milyen a környezet. a maradék egy meg olyan óradíjjal dolgozik amit erősen meg kell gondolnia annak aki igénybeveszi.
Nyilván ha valakinek zéró műszaki érzéke van akkor nem fog menni akárhányszor nézi meg.
Amúgy pl rohadtul nem értek a telefonokhoz, de youtube videó segédlettel simán cseréltem rajta touchscreent, és utána sokáig működött.
#17: Na igen, ez a szomorú, hogy így gondolják emberek magukat hozzáértőnek.
És sokadszorra is, normális helyre kell vinni, nem mekkmesterhez.
#18 !
Én is jártam így, és a környezetemben is volt rá példa,hogy a szakműhely sokadszorra futott neki egy alkalmanként megálló autó javításának. Miután kicseréltek egy vagy több alkatrészt ,amit természetesen ki is számláztak,ám a hiba még mindig jelen volt ,széttárták a kezüket!!Ekkor kaptam egy tel. számot mosolygós kis idős szerelő bácsiét,aki két nap alatt megkereste a problémát és megjavította a kocsimat!A véleményem,hogy a csillogó szakműhely ahol,igaz,hogy külső belső takarítás után kapom vissza a járgányomat még nem nem 100% garancia,hogy értenek is ahhoz,amit csinálnak!
#18, meséld el milyen a normális hely, és miként szűröd? Részletesen. halál komolyan érdekelne.
Én azért kezdtem sok éve magam csinálni és megtanulni mindent mert egy állítólag igazi hozzáértő helyen elég keményen át akartak verni, egy olyan problémával, amit a sufniban dolgozó szerinted mekkmester 20 másodperc alatt megtalált, és fillérekből megoldott nekem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!