Szerintetek az normális, hogy az ember kér egy olajcserét, és elkérnek érte 40 ezret? :D
Olajcserére jelentkeztem be. 4,5 liter, 5w30-as olaj, és nyilván a szűrő. Magam szoktam csinálni, de most így alakult. Erre kicserélték még a pollen, és a levegő szűrőt, még a fagyállót is. Olajleeresztő csavart, hogy azt minek, az rejtély. Elnyalták, és nekem számolják fel? Nem tudom, nem kérdeztem, ahhoz túlságos nagy sokkot kaptam. :D
Az olaj, ha én külön vettem volna kb a feléből kijött volna, a munkabér meg 14 ropi. Kicsit ledöbbentem. Azt hiszem továbbra is inkább magamnak fogom megcsinálni. Bakker! Áúcs!
Azzal egyetértek, hogy ha én autószerelő lennék, akkor az olajcserére hozott gépkocsinál elmondanám, hogy mi ilyenkor mi mindent szoktunk cserélni, és miért lenne jó ezeket kicserélni. Pont azért mondanám el, hogy ne vitatkozzon velem utólag. Ha ő erre azt mondja, hogy kizárólag olajat és olajszűrőt szeretne cseréltetni, akkor tudomásul venném.
Szóval ezek az autószerelők tényleg javíthatnák a kommunikációjukat, még ha az autóval tényleg jót tettek mindezekkel.
Úgy tűnik sok olyan ember is hozzászól, aki soha nem járt szervizben és nem tudja hogyan történik a munkafelvétel, mi szerepel egy munkalapon, vagy hogyan készül és mit tartalmaz a számla.
Aki ezeket nem ismeri, az a városi legendákból összeállított rémtörténeteket adja tovább.
Pl. kíváncsi lennék, hogy hány "pórul járt" autótulajdonos merné a nevét adni ezekhez a történetekhez, és milyen valós számlákkal tudnák ezeket az állítólagos lehúzásokat bizonyítani? ;)
Volt már ilyen eset. A Tékozló Homár blogon ekézte valaki az egyik szervizt.
Összehordott minden rosszat valami elbukott műsuaki vizsga kapcsán. Ablakfóliát le kell venni, mert így nem megy át - ő nem veszi le, de csakarértis befizeti a díjat, és vizsgázna. Megbukik, kérné vissza a pénzt... És itt gurult el a gyógyszere.
Történetesen ismertem a szerviz vezetőjét, aki történetesen emlékezett a mitugrász fickóra. Miután kitalált fórumnick helyett a saját nevén bejelentkezett a blogon, és leírta a történet másik változatát, a nagyszájú reklamáló elpárolgott. Lehet hogy ebben közrejátszott a hitelrontási per belengetése is...
Pedig egyszerű dolog, csak előre kell gondolkozni. Utólag márvagy elfogadod, vagy elfogadod.
Mi mindig előre kérünk egy írásbeli árajánlatot a szervizelésre. Elküldik, és ha elfogadjuk, akkor a számlán is forintra annyi lesz. Egy nagy és ismert márkaszervizről van szó.
Jó amit #45 ajánl, de ahogy írtam, egy "rendes" szervizben kérés nélkül is írásban megkapod a munkalapot.
Rajta van,
- a megrendelt munka,
- a várható költség,
- az elkészülés határideje.
Ahol azt mondják, hogy "majd megoldjuk okosba", ott ne csodálkozz a változó árakon a megrendelt, de el nem végzett munkákon, vagy a "ma nem volt időnk" jellegű válaszokon.
/#42 voltam/
Én is jártam már úgy, hogy előre megbeszéltük mennyi lesz, azt mondta 47 ezer. Aztán mire kész lett bevágott egy 76 ezres árat. Azért visszakérdeztem, hogy 46 ezer? Nem 76 ezer mert hogy szenzort kellett cserélni, meg ezt meg azt meg szoftveres beállítás stb. Ment a mellébeszélés, full hülyének nézett. Adtam neki 60-at és mondtam, hogy felejtsük el egymást. Ja valami munkalap félét lobogtatott amit egy pillanatra láttam amíg elhadarta aztán dugta is el.
Azóta inkább nagynevű szervizbe járok, rendes munkalap, fix rezsióradíj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!