Hány óra után vizsgáztatok autó vezetésnél? Kort is, és évet is írjatok.
Nagyon sok lett a jármű az utakon, mostanság már kisebb településeken is látványos csúcsforgalmi idők lehetnek, a nagyobb városokban meg dugók is kialakulhatnak, plusz ott van a sok gyalogos, kerékpáros, kerékpárutak, kerékpársávok, buszsávok, stb...
Sokkal komplikáltabb most a vezetést megtanulni, mint 15-20 évvel ezelőtt.
Mostanság a statisztikák szerint 50 óra körüli gyakorlás után tudnak levizsgázni a tanulók.
Átlag, tehát benne van, hogy az egyiknek elég a 30 óra, a másiknak meg 60 is kell...
Akkor nincs szégyenkeznivalóm :) 1994-ben vizsgáztam, vidéki nagyvárosban. Akkor 24 óra volt a kötelező. Én 50-et vezettem, de az oktató akkor sem nagyon akart kiírni vizsgára, mert béna voltam :)
Lehet, hogy a szüleim közbenjártak, mert azt a feladatot húztam, amit szerettem volna: városon kívüli vezetés. Az egyetlen, amivel esélyem volt :)
Volt még egy feladat előtte: párhuzamosan betolatni 2 kocsi közé. A vizsgán elsőre sikerült. Sem előtte, sem utána vagy 15 évig nem tudtam megcsinálni. De valamikor a kezembe akadt egy 70-es években kiadott könyv: Az autóvezetés mesterfogásai. Abban le volt írva 5 mondatban, hogyan kell. Onnantól tudom. Bár az oktató is elmondta volna normálisan :)
De az 50 óra sem volt elg semmire. El kellett telnie 10-15 évnek, és rengeteg kilométernek, hogy azt mondhassam: már jól vezetek :) A legnagyobb rutint és magabiztosságot az adta, hogy pár év alatt megtanultam Budapesten vezetni.
Nulláról kezdve, 29 évesen 74 óra, de 3x-ra mentem át, első vizsgám 58 óra után volt. Vizsgadrukkos vagyok sajnos.
Ha úgy érzed, hogy nem megy, nyugodtan vegyél órákat. A jogsidon nem fog sehol szerepelni és kevesebbet se fog érni. Inkább legyél magabiztos a volán mögött, mint hogy bizonytalan. Utóbbi a legveszélyesebb. Amúgy nem vagy béna, csak neked több gyakorlás kell. Nem vagyunk egyformák.
18 évesen, 40 levezetett órával, elsőre átmentem gond nélkül.
Azóta eltelt 4 év, és több 10.000km minden baleset nélkül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!