Jogosan cseszett le az oktatóm?
Pénteken történt az eset. Vezetni voltunk. Úgy van nálunk, hogy a településen összekapkodunk 3 embert és aztán úgy megyünk be a vizsgaközpontba. Voltak velünk rutinpályások is így ilyenkor be szoktunk parkolni a pályára. Annyi történt, hogy beálltunk a pályára, az oktatónk szólt, hogy 10 perc kávé szünet. Ő bement kávézni, mi pedig kint maradtunk a kocsinál. Ezután idejött mellénk a D kategóriás oktató, hogy a kocsit vigyük már arrébb mert ők most manőverezni fognak a busszal és útba vagyunk. Mivel én voltam ott az egyetlen aki régebb óta vezet így beültem és előre gurultam a kocsival kb 20 métert.
Az oktatónk mikor kijött forrt a dühtől és kérdezte, hogy melyikőnk vezette a kocsit a jelenléte nélkül. Mikor elmondtam, hogy én voltam akkor szó szerint elkezdett üvöltözni, hogy hogy képzelem, hogy beindítom a kocsit mikor nincs ott mellettem illetve megmondta, ha még egyszer ezt meglátja kereshetek másik oktatót mert ő ilyen neveletlen tanulókat nem fog tanítani.
Ezután elmagyaráztam, hogy miért tettem azt amit, de ő üvöltve folytatta, hogy ebben az esetben szólni kellett volna neki és nem beülni és elindulni a kocsival felügyelet nélkül.
Ez tényleg ekkora bűn volt, hogy előre gurultam 20 métert jogsi nélkül tanulóként a kocsival egy forgalomtól elzárt pályán?
1. Tanpályán történt, nem közúton. Úgyhogy hagyjuk ezt, hogy jogsi nélkül vezetett.
2. Aki látott már tanpályát, az pontosan tudja, hogy ott kárt tenni egy autóban lényegében lehetetlen, ha nem gyengeelméjű az ember. Előre gurult egy nagy üres betonplaccon 20 métert. Úr isten, hát mi történhetett volna?
3. Az oktató ne kávézgasson a munkaidejében. Te azért fizeted, hogy tanítson.
4. Az oktató ne ordibáljon senkivel, pláne nem azzal, aki fizet neki azért, hogy oktassa és nem azért, hogy kávézzon és ott hagyjon a p..csában az autóban egyedül.
Az oktato ritka bunko volt, de szerintem 10-bol 9 oktato ilyen alpari szexista proli, meg se lepodom a stilusan.
A masik pedig az, hogy egesz addig, ameddig nincs meg a jogsid, az oktato felel MINDEN karert,ez alol kivetelt kepez az az eset, ha te elb*szod a valtot, a feket. Ebbol legalabb te is tanultal, hogy maskor csak akkor vezethetsz, ha az oktatod is ott van. Sot vizsgan, ha jol emlekszem, csak akkor indithatod be a motort, ha mar a vb is bent ul a kocsiban.
Én egyetlen egyszer vártam az oktatómra 10 percet, amikor elintézett valami papírmunkát. Magával vitte a kulcsot. Itt mind a hárman hibásak voltatok valamilyen szinten:
Te, mert az oktató jelenléte nélkül gurultál
A buszos oktató, mert nem gondolt az esetleges következményekre, vagy arra, hogy egyáltalán milyen szinten van a mazsola (te)
És az oktatód, mert nem vitte magával a kulcsot.
#25 Nem, hát nyilván nem óra idején vannak ezek hanem azon kívül van bekalkulálva. Itt megszokott, hogy vannak szünetek amik nem számítanak bele az órába.
A rekord pont most múlt héten volt. Elmentünk délután 2-re vezetni aztán este 6-kor mikor már haza tartottunk volna felhívták, hogy gáz van így nem haza fele tartottunk hanem elmentünk egy teljesen más helyre aztán a végén az lett belőle, hogy este 10-kor értünk haza.
Mi meg ott ültünk órákat a kocsiba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!