Kezdőoldal » Közlekedés » Autók, motorok » Mennyi ideig gyüjtöttek...

Mennyi ideig gyüjtöttek autóra, illetve mennyiért vettétek meg, hány évesen lett első saját autód?

Figyelt kérdés
2020. aug. 24. 12:40
 1/9 anonim ***** válasza:

Én 14 éves koromtól kezdve csináltam valamit legalább nyáron. Angolból korrepetáltam kisebbeket, később futárkodtam, nyáron vendéglátóztam, és habár a pénz nagy részét elbuliztam, azért félre is raktam pár százezret.


17 évesen lett jogsim, de nem akartam valami utolsó kotlák szart venni csak azért hogy legyen autóm, illetve minden pénzemet sem akartam a fenntartására költeni még sulisként, úgyhogy végül 19 évesen, amikor elkezdtem rendesen dolgozni, vettem 500 ezer forintért egy 2 literes benzines 1997-es Ford Mondeot az összes létező extrával felszerelve, ami volt hozzá akkor. Nem ilyet akartam, de egy ismerősünké volt, még ő vette újonnan, végig márkaszervizbe járt, úgyhogy akkor annyiért hibátlan vételnek tűnt, még ha az ilyen Mondeokhoz képest elég drága is volt. Gyakorlatilag karcmentes kocsi volt, a belseje is mintha új lenne, volt benne kicsit kevesebb mint 200e km.


Egy évig nagyon szerettem, volt benne ülésfűtés, digitklíma, bőr belső, naptető, nagyon kényelmes ülések, első autóhoz képest egy Bentley volt, 136 lóerő nem túl sok, de akkor egész fürgének tűnt. Még mai szemmel is baromi jó futóműve volt, kiválóan rugózta ki még a budapesti borzalmakat is, közben kanyarban sem kellett félteni, kifejezetten sportos volt amellett, hogy kényelmes is.


Vigyáztam is rá, de sajnos 1 év és 22 ezer megtett km után elkezdődtek a gondok. Súlyos gondok. Nem nyomtam neki túlságosan, már akkor is ugyanúgy vezettem ahogyan ma is, sokat vezettem más autót korábban, szóval nem voltam rutintalan hülyegyerek, lendületesen vezettem és vezetek most is, de csak amennyire egészséges. Ennek ellenére tört a vezérműtengely, szétment a váltó, elektromos problémák tömkelege kezdődött, amire még autóvillamossági szakemberből is csak a harmadik tudott bármit mondani. A motor is hiába lett felújítva, nem lett soha olyan, mint volt a hiba előtt, úgyhogy végül akkora bukással adtam el az autót, hogy rossz most is belegondolni.


Aztán 21 évesen megvettem az álomautóm, egy BMW E36 kabriót hathengeres benzinmotorral, mert szeretek szívni. Meg egy Swiftet mellé, mert beláttam, hogy napi használatra nincs annál olcsóbb módja az A-ból B-be közlekedésnek. Fun fact: ennek a 23 éves BMW-nek, ami a mai napig megvan és szeretem, 300 ezer kilométerrel az órájában, amiből eddig 50-et én raktam bele, sem volt feleannyi gondja sem, mint a Fordnak. Szóval olyat senki ne vegyen. :)

2020. aug. 24. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

De jó fej vagy,hogy így kifejtetted!

Én most skodát nézek, fábiát 1.4mpi arra gyüjtök, és nem a legaljából szeretnék mazsolázni 25éves vagyok :D

2020. aug. 24. 12:59
 3/9 anonim ***** válasza:
Az 1.4 MPI még a régi Skoda 100 motor leszármazottja, nem a legmodernebb cucc, fogyasztásra sincs a kor szintjén. Mondjuk az 1.2 HTP-nél azért biztosan jobban jársz vele :) (#1 vagyok)
2020. aug. 24. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
Azt mondják,hogy örökélet + 2 nap ez a motor :D
2020. aug. 24. 13:02
 5/9 anonim ***** válasza:

Az elsőre meg se tudom mondani. Mióta az eszemet tudom autóra gyűjtöttem.

Az elsőt 27 év körül vettem, 850.000-ért. A másodikat 3,3 millióért két és fél évvel később

2020. aug. 24. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
És mi volt a második? :)
2020. aug. 24. 13:22
 7/9 anonim ***** válasza:

17 évesen ott hagytam a sulit és elmentem apum mellé dolgozni. Mikor meglett a jogsim vettem egy w124-es Mercit kemény 300.000-ért. Tökéletes volt a motor 2.0D csakhát szanaszét volt rohadva. Nem bírtam eladni a csávó aki jött megnézni miután átnézta azt mondta, hogy ő nem meri ebbe bele rakni a gyerekeit. Utáltam azt a kocsit. Aztán Pesten cibbányokkal el cseréltem egy Fiat Ducatonyi könyvre. Azokból ki árultak több, mint 1 millát és azonnal megvettem az álom autómat, egy Octavia RS-t. 1 évig volt meg 25.000km-t raktam bele, mindig volt valami baja, de rohadtul ment. Aztán amikor 120.000 forintért kicseréltek a fékeket majd rá 2 napra beszart rajta a szekunder pumpa, beszámítottam egy SuperB-be. Nah hát az egy 105 lovas PD volt. Nem bírtam ki vele fél évet, mert nagyon gyenge volt az Octaviahoz képest szóval egy kereskedésbe beadtam. Találtam a neten egy CLK200-as Mercit 192 lovas nem tünt rossznak. Elmentünk megvettem. Nem volt vele gondom, na de... :D Evett 9-10 liter ami nem gond csak a munkám miatt elkezdtem évi 40-60.000km-t menni autóval szóval kellett egy dízel autó mindenképp, így vettem egy dízel Octavia RS-t. Abba raktam 1.5 év alatt 80.000km-t elszakadt a vezérlése így kéne bele egy motor de a tegnapi nap inkàbb eladtam, illetve 2 hónapja vettem egy 1.6 dízel focust szóval most azt hajtom. Egyébként a Merci CLK 2 évig volt meg 8.000km-t sikerült bele raknom, kb 1 hete adtam el.


Kivsit sok lett bocsesz

2020. aug. 24. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Ha nekem szólt a kérdés. Golf IV + Scirocco


#5

2020. aug. 24. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
100%

Gimnázium alatt én is dolgoztam időnként. Ilyen alkalmi diákmunkákat vállaltam nyaranként. De az fel sem merült bennem akkoriban, hogy autóra gyűjtenék. Pedig 17 évesen megszereztem a jogosítványt.

Később egyetemen is elég jól tanultam, így elég szép havi ösztöndíjat kaptam. De autót ebből sem tudtam volna fenntartani, se teljesen a saját lábamra állni. Egyetem mellett esélyem nem volt dolgozni. Olyan szakra jártam, ahol rengeteg volt a gyakorlati óra. Nem túlzok, sokszor reggel 8-tól, este 8-ig bent voltam az egyetemen és nem csak a lábamat lógattam. Hétvégente hazajártam a szüleimhez, ezért nem volt időm. Vizsgaidőszakban meg még wc-re sem volt időm elmenni. Szóval az ösztöndíjam ilyen mindennapi dolgokra ment el és örültem, hogy legalább ennyivel kevesebbe kerülök a szüleimnek.

Amikor 23 évesen elkezdtem dolgozni, akkor sem volt szükségem autóra. 5-6 km-re jártam dolgozni városon belül. Erre sajnáltam volna egy autót kínozni, csak azért hogy legyen. Inkább vettem bérletet és jártam busszal. Aztán jött a válság. Az itteni munkám megszűnt. Helyben évekig voltam munkanélküli, senki nem volt hajlandó alkalmazni. Kevésbé kvalifikált munkát is elvégeztem volna, de általában ezeknél az volt a kifogás, hogy túlképzett vagyok. Így végül a lakóhelyemtől 200 km-re kaptam munkát. De hétvégente így is hazajártam. Kezdetben busszal, vonattal. Majd 9 havi megtakarításomból megvettem az első autómat. A 6,5 órás hazaút így lerövidült 2,5 órára. Ami azért kényelem szempontjából nem mindegy. Nem mindegy hogy háztól házig elvisz az autó, vagy vasárnap este felcuccolva, sötétben, hidegben, a szakadó novemberi ködös esőben várom a 40 percenként járó helyi buszt... Ez egy akkor 6 éves autó volt, amit 28 éves koromban vettem. Ebben is volt fűthető félbőr belső, kanyarkövető bixenon fényszóró, aktív futómű, fedélzeti navigáció, stb. Tehát sz sem volt egy alaptípus, "kotlát" én sem akartam.

Soha semmi gond nem volt vele, annak ellenére hogy rengeteg km-t beletettem és sok éven át használtam. Egyébként most is megvan, de más csak második autó státuszban.

2020. aug. 24. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!