Az egyik rokonom jogsi nélkül vezetett, elkezdett füstölni a motor. Opel astra H 1.7 cdti 2004 Lehetséges, hogy lett valami maradandó kár vagy megnyugodhatunk?
Mielőtt jönnének azok, akik elkezdenek pampogni, hogy minek vezet jogsi nélkül, ezeket inkább hanyagoljuk. Én is tudom, hogy hülye és nem kellett volna, el is mondtuk neki. Kb semmit sem tud a vezetésről, elmondása szerint nem is váltott, végig egyesben ment nagy fordulaton hideg motorral. Pár perc múlva kaptam tőlük a hívást, hogy menjek már mert füstöl a motor.
Mire odaértem már nem füstölt, de eléggé szúrós, égett szaga volt. Ahogy hazavezettem nem volt vele semmi gond de a szagot még lehetett érezni. Elmondásuk szerint bal oldalon füstölt a motor (ha szemből nézzük). A hűtővíz a másik oldalon van, szóval gondolom nem az forrt fel, de javítsatok ki, ha tévedek mert én sem nagyon értek hozzá.
"cigánydízel"
A H Astrát én nem tartom tipikus kisebbségi-autónak. Belegondolva még nem is láttam benne kisebbségieket. Inkább csak ennél is olcsóbb autókban.
Az 1.7 CR-dízel pedig nem egy rossz konstrukció. Isuzu licence alapján Lengyelországban gyártatta az Opel. Nagyon sok modellbe rakták. Sokáig, évtizedekig volt gyártásban, mindig csiszolgatták, fejlesztgették. Konstrukciós hibája nem nagyon volt. Sőt, a Honda is használta ezt a motort.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!